A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebook-oldalán tette közzé annak a majdnem tragédiába torkolló esetnek a részleteit, melynek áldozata egy dombóvári 18 éves fiatal fiú.

A bejegyzés szerint nemrég egy, a 18. életévét éppen csak betöltött fiatal férfi járt szerencsétlenül Dombóváron. A vasúti hídról a Kapos folyó kövekkel feltöltött medrébe zuhant. Mozdulni sem tudott, a fejét két társa tartotta a víz fölött, miközben segítséget hívtak.
A balesethez a dombóvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik kötélbiztosítás mellett mentek le a sérült fiúhoz, és egy speciális hordágy – board – segítségével kiemelték a vízből a rendőrökkel és mentőkkel közösen.
Az ilyen esetek után sokunk fejében megfordul a gondolat: akár velünk, vagy rokonunkkal, barátunkkal is megtörténhetett volna. Nagy kérdés, hogy ezekben a pillanatokban velünk van-e az őrangyalunk.
A mentést végző dombóvári tűzoltók szolgálatparancsnoka maga is sportember, a beavatkozás után szomorúan annyit mondott: egy hirtelen ötlet sajnos könnyen végződhet tragédiával.
Egészségünk talán a legnagyobb értékünk. Becsüljük meg, gondoljunk a kockázatokra! Egy jó kis brahi, pláne egy netes kihívás nem mindig ér jó véget, a következményeket pedig nem a haverok viselik – akár egy életen át – zárul a katasztrófavédelem bejegyzése.

Forrás: BMOKI / Fotó és videó: Dombóvári HTP





