2 sérüléses, 6 anyagi káros baleset történt hétvégén Tolnában

tolnamegyeihirek.hu - 2 sérüléses, 6 anyagi káros baleset történt hétvégén Tolnában

Tolna vármegye útjain az elmúlt hétvégén két sérüléses és hat anyagi kárral járó baleset történt – tájékoztatott hétfőn délelőtt a rendőrség.

tolnamegyeihirek.hu - 2 sérüléses, 6 anyagi káros baleset történt hétvégén Tolnában

Pénteken két sérüléssel járó balesetről érkezett bejelentés.

Délután negyed három körül egy nő kívánt elindulni autóval Kakasdon a Rákóczi Ferenc utcában. Elindulása, illetve megfordulása során nem adott elsőbbséget a mögötte, a 6-os számú főút irányából érkező és a Szabadság utca irányába elektromos kerékpárral közlekedő helyi asszonynak, így összeütköztek. A balesetben az elektromos biciklis nő könnyebben megsérült.

Röviddel három óra után egy pályaelhagyásos baleset történt. Egy nő közlekedett autóval a 6532-es számú úton Csibrák irányából Kurd irányába. Haladása során, mivel nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességét, a 10-es kilométerszelvényben egy balra ívelő kanyarban a nedves felületű úttesten megcsúszott és a jobb oldali árokba sodródott, ahol elakadt, majd a kocsi a tetejére borulva állt meg.

tolnamegyeihirek.hu - 2 sérüléses, 6 anyagi káros baleset történt hétvégén Tolnában
tolnamegyeihirek.hu - 2 sérüléses, 6 anyagi káros baleset történt hétvégén Tolnában

Négy anyagi kárral járó baleset is történt pénteken. Szekszárdon és Tolnán tolató teherautó rongált meg egy-egy személyautót, míg Dombóváron két hátramenetben közlekedő sofőr is figyelmetlen volt.

Szombaton, a 651-es főúton egy férfi közlekedett autóval Iregszemcse irányából Nagykónyi irányába. Haladása során a 4-es kilométerszelvényben áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol a kocsi bal oldalával a vele ellentétes irányban, szabályosan közlekedő személyautó bal oldalának ütközött.

Vasárnap délután hat óra körül egy helyi férfi közlekedett autóval Mórágyon. Egy kapubejáróról hátramenetet végzett merőlegesen a Kossuth utcára, majd az úttesten áthajtva a szemközti oldalon található járdára feltolatott, és egy kerítés vas oszlopának ütközött, majd az autót vezető férfi elaludt. Néhány perc múlva felébredt, elindult előre és a szemközti ház kapubejárójára hajtott. A sofőrnél a szonda pozitív értéket jelzett, ezért előállították további mintavételre, majd ellene büntető feljelentést tettek.

A hétvégén további öt ittas vezetővel szemben intézkedtek a rendőrök, egy esetben közigazgatási bírságot szabtak ki, a többi sofőr ellen büntető feljelentést tettek. Egy sofőrt előállítottak, mivel vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült volán mögé.

Forrás / Fotó: TVMRFK