Az 5-8. helyért kiírt párharc sorsdöntő harmadik mérkőzésén az ELTE BEAC Újbuda 73-67-re legyőzte az TARR KSC Szekszárdot. Ezzel 2-1-re megnyerte a párharcot a fővárosi gárda. Az 5. helyért Csata TKK – BEAC Újbuda, a 7. pozícióért TARR KSC Szekszárd – Vasas Akadémia helyosztó lesz.

Dombai Réka és Katrina Ozola triplaváltásával indult a találkozó. A tétnek megfelelő magas hőfokon pörögtek a csapatok. Immár hatodik alkalommal csapott össze a Szekszárd és a BEAC ebben az évadban. A két gárda fej-fej mellett haladt az elején. A KSC 3-0-nál, 8-7-nél vagy 16-15-nél rövid időre átvette a vezetést, de jellemzően a BEAC járt előrébb. A negyed végén az ekkor már 10 pontos Shay Moore és Dombai Réka triplái után ugrottak talpra a kispadok. 10 perc után 20-19 állt az eredményjelzőn. A második negyed elején a BEAC magához ragadta a kezdeményezést, amikor Koch Dóra triplája célt ért, már 27-21-re mentek a fővárosiak, akik óriási energiákat mozgósítva hajtottak.
A BEAC tartotta pár pontos előnyét. A második negyed feléhez 32-26-ról fordultak a csapatok. Innen a hazaiak 8-2-es futással 34-34-nél egyenlítettek, a vezetést azonban nem tudták magukhoz ragadni és ez volt a döntő, ez a kis plusz hiányzott a házigazdából ezúttal. A nagyszünet előtt az utolsó percek pontszegényebb játékot hoztak. Christina Dalce a palánkok alatt határozott megoldásokkal minimális előnyhöz juttatta társait, így a nagyszünetben 39-36-ra a BEAC vezetett. A harmadik etap elején nagy energiákat mozgósított és igyekezett védekezésén pontosítani a Szekszárd. Három perc telt el, amikor Carolina Rodrigues találata után 42-41-nél átvette a vezetést a házigazda. Ezt a momentumot azonban nem tudta tovább építeni. Több erőtartaléka maradt a BEAC-nak.

A harmadik negyed második felében nyílt ki az ollót. A szekszárdi fordítás után a BEAC vett új lendületet. Megállíthatatlanul ment előre Shay Moore, de igazságtalan lenne egy játékosra felfűzni a vendégek bravúrját. Csapatként mindent, de mindent kiadott magából és extázisban kosárlabdázott a BEAC. 53-43-nál elérte a 10 pontot a differencia. A harmadik negyed hajrájában megfelezte hátrányát a KSC, de reális esélyei nem voltak. Fizikálisan nem tudott megújulni.
Az utolsó 10 percnek 59-53-ról futottak neki a csapatok. Dombai Réka triplája még felélesztette a hazai esélyeket, de erre azonnal felelt a BEAC a párharc hőse Drahos Leila sokadik extra villanásával. Ezt a sormintát követte a rendkívül hullámzó negyedik negyed végig. A KSC 65-61-nél, majd 67-64-nél is felzárkózott, de ezekre rendre feleltek a vendégek. Hat-nyolc pont környékén állandósult a differencia. A BEAC 73-67-es sikert aratott és 2-1-re megnyerte a párharcot. Az 5. helyért Csata TKK – BEAC Újbuda, a 7. pozícióért TARR KSC Szekszárd – Vasas Akadémia helyosztó lesz.


Forrás: wbasket.hu / Fotó: Tarr KSC Szekszárd













