A bátaszékiek fontosnak tartják, hogy valamilyen módon a helyi közösséget segítség. Ezúttal a Bátaszéki Polgárőr Egyesület munkáját szeretnék támogatni palackgyűjtéssel június 1-je és 31-e között.

A Bátaszéki programok közösségi oldalán megosztott felhívás szerint különösen fontosnak érzik, hogy most azok mellett álljanak ki, akik nap mint nap önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül dolgoznak a közösség biztonságáért és nyugalmáért.
A bátaszéki polgárőrség hosszú évek óta aktív és megbecsült szereplője a város életének: jelen vannak rendezvényeken, segítik a közlekedésbiztonságot, figyelnek a helyi értékekre, és sokat tesznek azért, hogy a lakosok biztonságban érezhessék magunkat.

A gyűjtés célja, hogy az 50 forintos visszaváltási díjas műanyag palackok leadásával bárki hozzájárulhasson az egyesület működéséhez és további tevékenységéhez. A gyűjtőkonténer továbbra is a könyvtárnál található meg. A kezdeményezők arra kének mindenkit, hogy a konténert rendeltetésszerűen használja.


Forrás: Bátaszéki programok / Kiemelt fotó: Bátaszéki Polgárőr Egyesület













