, ,

Ülésezett a Tamási Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

tolnamegyeihirek.hu - Ülésezett a Tamási Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az ülésen kiemelték, hogy a Tamási Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) munkájának központi eleme a gyerekek és fiatalok védelme, akik érdekében a jövőben prevenciós programokkal készülnek.

tolnamegyeihirek.hu - Ülésezett a Tamási Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Június 10-én tartotta idei első ülését a KEF a Városháza dísztermében. A résztvevők egyhangúlag fogadták el a fórum 2026. évi munkatervét, valamint a szervezet működését érintő szabályzatmódosításokat és megválasztották az új titkárt.

A fórum munkájának középpontjában továbbra is a gyermekek és fiatalok védelme áll. A tagok hangsúlyozták, hogy a szenvedélybetegségek és a kábítószer-használat megelőzésében kiemelt szerepe van a szemléletformálásnak, a hiteles tájékoztatásnak és a korai prevenciós programoknak. Ennek érdekében a KEF szoros együttműködésben dolgozik a helyi oktatási intézményekkel, a rendőrséggel, a szociális ellátórendszer szereplőivel, valamint valamennyi érintett hatósággal és szakmai szervezettel.

A munkaterv részeként a fórum kiemelt célja az ősz folyamán egy fiatalokat megszólító prevenciós program megvalósítása. 

CIKKAJÁNLÓ: Sok érdeklődőt fogadott a Kábítószer Ellenes Nap Dombóváron

tolnamegyeihirek.hu - Ülésezett a Tamási Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

tolnamegyeihirek.hu - Ülésezett a Tamási Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Forrás / Kiemelt fotó: Tamási Város Hivatalos Oldala