Szorosra sikerül a KSC e heti menetrendje: a csapat a napokban nyílt edzést és jótékonysági ruhavásárt tartott, ma pedig megkezdi szereplését az idei Sió Kupán.

Portálunk annak érdekében, hogy minél több emberhez eljusson a fontos felhívás, hírül adta, hogy a KSC szeptember 15-én nyílt edzést, fórumot és jótékonysági ruhavásárt tart, mivel a befolyt összegből egy nemrég megszorult helyzetbe került utánpótlás-játékosának szeretne segíteni.
A klub közösségi oldalán osztotta meg, hogy keddi esemény hatalmas sikert aratott: a jótékonyság ötlete és a közönségtalálkozó összehozta a szurkolókat, akik így közelebb kerültek a csapathoz.
A kosárlabda-kedvelők támogatása nem árt, ugyanis a mai napon megkezdődik a Szekszárd saját szervezésű tornája, a Sió Kupa. A két napos rendezvényen hazai csapatok mellett egy külföldi delegáció is pályára lép, a mezőny pedig lebilincselő meccseket ígér.
Részletek itt: Sió Kupa: izgalmas meccsek várnak a KSC-re hazai pályán
Magyar Bianka, a KSC vezetőedzője is érdeklődően várja a mérkőzéseket, melyek újabb mérföldkövet jelentenek a csapat felkészülésében.
„Ez egy újabb fontos állomás a felkészülésünkben, ahol elsősorban azt szeretném látni, hogy csapatként mennyit léptünk előre az elmúlt időszakhoz képest. Ezen a héten Rátkai Eszti is csatlakozott hozzánk, így már tizenkét játékossal dolgozunk. A két mérkőzéstől azt várom, hogy újabb válaszokat kapjunk magunkról és péntek este már egy lépéssel előrébb tartsunk. Mi azon dolgozunk, hogy a szurkolóink szívesen jöjjenek a mérkőzéseinkre. Jó lenne, ha ebben a csarnok vezetése is hasonló partner lenne és közösen olyan körülményeket tudnánk teremteni, amilyeneket a szurkolóink megérdemelnek.”
A TARR KSC Szekszárd a mai napon, szeptember 17-én 18 óra 30 perckor mérkőzik meg a Vasassal, melynek legyőzésével holnap a kupagyőzelemért harcolhat.

A klub egy technikai információt is megosztott a szurkolókkal, mégpedig azt, hogy a Sportcsarnok büféje várhatóan nem fog üzemelni a Sió Kupa ideje alatt. Aki a helyszínen mégis valamilyen frissítőre vágyik, az a közeli dohányboltba térhet be este 20 óráig.


Forrás / Fotók / Videó: TARR KSC Szekszárd













