Október 5-e és 9-e között Szegeden rendezték meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakmai találkozóját, amelynek témája a radioaktív hulladékok osztályozási módszerei voltak. Az eseménynek az Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Pulse Source (ELI-ALPS) kutatóintézet és az ISOTOPTECH Zrt. adott otthont. A rendezvényen különböző országok szabályozó hatóságainak, hulladékkezelő szervezeteinek, műszaki támogató intézményeinek, laboratóriumainak és kutatóintézeteinek képviselői vettek részt.

A találkozót Kádár Andrea Beatrix, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) elnöke nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy a radioaktív hulladékok megbízható osztályozása alapvető feltétele a kezelésükkel, tárolásukkal és végleges elhelyezésükkel kapcsolatos megalapozott döntéseknek. Kiemelte a történelmi eredetű hulladékok, valamint a leszerelés során keletkező összetett hulladékok kezelésének kihívásait, továbbá a tudományos és technológiai fejlődés nyomon követésének jelentőségét a nukleáris biztonsági szabályozásban.
A szakmai program során a résztvevők megosztották tapasztalataikat a korszerű mérési és analitikai technikákról, a radioaktívhulladék-leltárak és adatkezelési rendszerek fejlesztéséről, a mérési eredmények megbízhatóságáról, valamint az osztályozási módszerek gyakorlati alkalmazásáról. A rendezvény lehetőséget biztosított a nemzetközi tapasztalatcserére és az együttműködés erősítésére.
PROGRAMAJÁNLÓ: Ingyenes programokat és ritka lehetőségeket kínál az Erőművek Éjszakája
A program részeként az ELI-ALPS kutatási infrastruktúrájával és fejlett lézertechnológiai megoldásaival is megismerkedhettek a szakemberek, továbbá látogatást tettek a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban Bátaapátiban.
Az OAH elnöke a rendezvényt követően ellátogatott a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Nukleáris Medicina Intézet és Teranosztikus Központjába, ahol Besenyi Zsuzsanna intézetvezetővel és Pávics László egyetemi tanárral tárgyalt, megtekintette a Nukleáris Medicina Intézet diagnosztikai és terápiás részlegét, valamint azt a telepítés alatt álló ciklotront, amellyel orvosi célra gyártanak majd izotópokat és radiofarmakonokat.


Forrás: OAH / Kiemelt fotó: Duna-Dráva Cement













