, ,

Szelfiponttal gazdagodna Dunaföldvár egy közösségi összefogásnak köszönhetően

tolnamegyeihirek.hu - Szelfiponttal gazdagodna Dunaföldvár egy közösségi összefogásnak köszönhetően

Dunaföldváron most egy olyan közösségi gyűjtésre hívják fel a figyelmet, ami a szép emlékek megörökítése mellett a város jó hírét is tovább viszi a világban.

tolnamegyeihirek.hu - Szelfiponttal gazdagodna Dunaföldvár egy közösségi összefogásnak köszönhetően

Varga Tibor és Csigi Péter, két dunaföldvári lakos hónapok óta gondolkodott, tervezett és egyeztetett annak érdekében, hogy a Duna-parton legyen egy mindenkinek tetsző szelfipont. Jó hír, hogy az önkormányzat nyitott az ötletre, így a Humán Bizottság támogatja a projektet, ám a továbbiakban a közösség erejére is szükség van.

A tavasszal elindított gyűjtéshez már többen csatlakoztak, ezért a kezdeményezők bíznak abban, hogy az idén felállhat a szelfipont. Ennek költsége 2,2 millió forint, amihez még az ÁFA is hozzászámolódik.

A szervezők azzal érvelnek, hogy a szelfipont egy hatalmas reklám lenne Dunaföldvárnak, mert a közösségi médiában megosztott tartalmak széles körbe elvinnék a város hírét. Ráadásul idén decemberben és januárban korcsolyapályát üzemeltet az önkormányzat a teniszpálya területén, sőt az adventi programokat is itt tartják meg.

Aki konkrét összeggel támogatná a projektet, az jelezze szándékát a Csigi és Társa Villamossági Bolt és Klímatechnikai Szaküzletben (Jókai utca 1.). A támogatók nevét egy szép, időtálló emléktáblán fogják feltüntetni a szelfipont mellett.

A kezdeményező Varga Tibort a 06 30 223 6648-as, Csigi Pétert pedig a 06 20 380 9243 telefonszámon lehet elérni további információk kéréséért.

tolnamegyeihirek.hu - Szelfiponttal gazdagodna Dunaföldvár egy közösségi összefogásnak köszönhetően

tolnamegyeihirek.hu - Szelfiponttal gazdagodna Dunaföldvár egy közösségi összefogásnak köszönhetően

Forrás: Csigi Péter / Kiemelt fotó: Csodálatos Magyarország