Immár 33. alkalommal rendezték meg a Dražen Petrović Emléktornát Szekszárdon. Az október 23-i, pénteki eseményen három utánpótlás-kosárlabda-mérkőzést játszottak, dobóversenyeket tartottak, és közösen emlékeztek meg a legendás kosárlabdázóról. Hírportálunk korábban már beszámolt a rendezvény előkészületeiről, most pedig a torna eredményeit is megismerhetik olvasóink.

A szekszárdi Városi Sportcsarnokban Harsányi Mária szervezésében valósult meg a XXXIII. Dražen Petrović Emléktorna, amely egész napos programot kínált a fiatal kosárlabdázóknak és az érdeklődőknek. A hagyományos rendezvényen a sport mellett az emlékezés is fontos szerepet kapott.
A program az U12-es korosztály mérkőzésével kezdődött, amelyen a KSC Szekszárd 59–38-ra legyőzte a Bajai Női Kosárlabda Klubot. A találkozó első negyedét még a bajaiak nyerték, a hazai csapat azonban a második játékrészben fordított, majd az utolsó negyedben magabiztossá tette győzelmét.
KAPCSOLÓDÓ: Dražen Petrović emlékére szervez tornát a KSC
Gyermek (U12), barátságos mérkőzés: KSC Szekszárd – Bajai Női Kosárlabda Klub 59–38 (7–15, 19–2, 16–15, 17–6). Legeredményesebb dobók: Kertai 16, Rajnai 13, Németh 7, illetve Varga 11, Jámbor 10. Edzők: Studer Zsuzsa, Sámóczi Zsófia, illetve Hilcz Alexa.
A mérkőzés legjobbjának Kertai Adélt választották, aki kupát, oklevelet és Dražen Petrović-emléktáskát kapott.
Az U14-esek találkozóján szintén szekszárdi siker született. A hazaiak az Óbudai Kaszások ellen egy végig szoros, küzdelmes mérkőzésen diadalmaskodtak. A harmadik negyed végén még csak négy pont volt a különbség, az utolsó játékrészben azonban a szekszárdiak hatékonyabb védekezéssel és pontos támadásokkal eldöntötték a találkozót.
Serdülő (U14), barátságos mérkőzés: KSC Szekszárd – Óbudai Kaszások 86–73 (19–19, 23–24, 25–20, 19–10). Legeredményesebb dobók: Mikóczi 30, Márton 28, Szabó V. 12, Braun 7, illetve Kárpáti 18, Borsos 14, Kanyó 11, Fonó 8. Edzők: Harsányi Mária, illetve Király Márió és Baki Eszter.






A mérkőzés legjobbjának Márton Violát választották.
A mérkőzések mellett ügyességi versenyeken is összemérhették tudásukat a fiatalok. A büntetődobó versenyt Lückl Vera, a KSC U14-es csapatának játékosa nyerte, míg a hárompontos dobóversenyen Häckl Lotti, az U16-os együttes tagja bizonyult a legjobbnak.
A sportprogramot ünnepi megemlékezés egészítette ki. A KSC kadett és serdülő korosztályú játékosai műsorral tisztelegtek Dražen Petrović emléke előtt, majd a résztvevők közösen vonultak ki a sportcsarnok előtt korábban elültetett emlékfához. A kosárlabdázó emléktáblájánál virágtálat helyeztek el és mécseseket gyújtottak.
A nap utolsó mérkőzésén a KSC Szekszárd U16/B csapata az Atomerőmű GYKSE U16/B fiúegyüttesével találkozott. A paksi csapat fizikális és magassági fölényét kihasználva magabiztos győzelmet aratott.
Kadett (U16), barátságos mérkőzés: KSC Szekszárd/B – Atomerőmű GYKSE U16/B 47–97 (14–28, 6–27, 8–24, 19–18). Legeredményesebb dobók: Laki 14, Szabó A. 13, illetve Szathmári 22, Semugooma 17, Lückl L. 11, Pilisi 11, Schubert 11. Edzők: Szabó Noémi, illetve Juhász Gábor.
A mérkőzés legjobbjának Szathmári Zsoltot választották.
Az emléktorna ideje alatt a sportcsarnok VIP-termében Dražen Petrović életéről szóló filmvetítést is tartottak Sólyomvári Nándi közreműködésével. Az érdeklődők megtekinthették Harsányi Mária különleges relikviagyűjteményét is, amelynek jelentős részét a legendás kosárlabdázó édesanyjától, Biserka Petrovićtól kapta.
A 33. alkalommal megtartott emléktorna ismét lehetőséget adott arra, hogy a fiatal kosárlabdázók mérkőzéseken szerepeljenek, miközben a résztvevők közösen tisztelegtek a sportág egyik meghatározó alakjának emléke előtt.

Forrás / Fotó: KSC











