Ma, április 13-án tartották meg a VersVáros nevű ünnepséget a bátaszéki Romkertben.

Egy évtizeddel ezelőtt született meg az ötlet, hogy a generációk együtt, közösen verseljenek a Romkertben, így ünnepelve a költészet napját. Azóta ez az alkalom nemcsak hagyománnyá vált, hanem egy olyan közösségi élménnyé is, ahol klasszikus remekművek, kortárs hangok és őszinte, szívből jövő vallomások találkoznak.
A mai ünnepség igazán megható és felemelő volt. Az óvodások fantasztikusan ügyesek voltak, de a legidősebb verselő is ugyanazzal az átéléssel állt a közönség elé. A közös verselés mindenki számára személyesebbé tette ezt a különleges alkalmat, és a szervezőknek öröm volt látni, hogy a program idejére megtelt a Romkert.

Külön köszönet jár mai versmondóknak, vagyis Kőműves Zsuzsannának, Füle Izabellának, Kostyál Nándornak, Földvári Mirabellnek, Aros-Balázs Kincsőnek, Felkert Larának, Mármarosi Lászlónének, valamint a Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola Kiskórusának.
A rendezvényt közös verseléssel zárták: a jelenlévők együtt mondták el Bella István versét Csötönyi László vezetésével.


Forrás / Fotók: Bátaszéki programok közösségi oldala












