A Sopron járás településeinek vezetői szeptember 23-án Szekszárdon jártak, hogy látogatásukkal kapcsolatot erősítsenek, illetve betekintsenek a helyi borászatba. A részletekről Berlinger Attila polgármester számolt be közösségi oldalán.

A városvezető beszámolójában elmondta, hogy tegnap délután a Városházán fogadta a Sopron környékén lévő települések polgármestereinek tanulmányúton részt vevő csoportját. A látogatást Hajtó Péter, Iván polgármestere, az Alpokalja-Fertő Táj Vidékfejlesztési Egyesület elnöke szervezte.
Berlinger Attila ezután bemutatta a Városháza épületét, beszélgetett a jelenlévőkkel Szekszárd történetéről és mai életéről, ezután a résztvevők közösen bejárták a Béla király teret és a bencés apátság romjait a Vármegyeháza udvarában.

A vendégek tanulmányútjának középpontjában az agroturizmus áll. Szekszárdon borászatokhoz és helyi termelőkhöz is ellátogattak, hogy megismerjék a környéket. Ez a gesztus alkalmat adott arra, hogy a két térség közti kapcsolat megerősödjön.


Forrás / Fotók: Berlinger Attila













