, ,

A szabálytalan parkolás elkerülését szorgalmazzák Decsen

tolnamegyeihirek.hu - A szabálytalan parkolás elkerülését szorgalmazzák Decsen

Mivel Decsen több panasz érkezett az utcán parkoló autókra, az önkormányzat figyelemre és a szabályok betartására inti a lakosságot.

tolnamegyeihirek.hu - A szabálytalan parkolás elkerülését szorgalmazzák Decsen

Az október 6-ai közmeghallgatáson több észrevétel érkezett azzal kapcsolatban, hogy a decsi utakon, de főleg az Őcsényi utcában, nagyon sok gépjármű parkol közterületen. Ingatlanonként gyakran több autó is a ház előtt áll, ami súlyosan veszélyezteti a közlekedésbiztonságot és zökkenőmentes áthaladást.

Az önkormányzat ezért felhívja a figyelmet a vonatkozó jogszabályokra és a KRESZ előírásaira. Ezek értelmében tilos megállni vagy várakozni ott, ahol a jármű az úttesten lévő záróvonal vagy a jármű és az úttest másik szélén álló jármű között legalább három méter széles hely nem marad. Ez azért fontos, mert ha az utca mindkét oldalán parkolnak, akkor a fennmaradó hely gyakran nem éri el ezt a minimumot.

Azt is észben kell tartani, hogy tilos úgy várakozni, hogy azzal a jármű az út menti ingatlanra való behajtást vagy az onnan történő kihajtást akadályozza. Emellett az önkormányzati zöldfelületen való parkolás is tilos, hiszen az engedély nélküli közterület-használatnak minősül. Végezetül aki az úttesten várakozik, az menetirány szerint jobb oldalt, párhuzamosan álljon.

Az említettek értelmében az önkormányzat kéri a szabályok betartását, mert a nehezített közlekedés során a mentők, tűzoltók és a rendőrök értékes perceket veszíthetnek. Továbbá fontos, hogy mindenki törekedjen arra, hogy a saját udvarát vagy garázsát használja parkolásra.

tolnamegyeihirek.hu - A szabálytalan parkolás elkerülését szorgalmazzák Decsen

tolnamegyeihirek.hu - A szabálytalan parkolás elkerülését szorgalmazzák Decsen

Forrás: Decs Nagyközség Önkormányzata / Kiemelt fotó: Vezess