Árokba hajtott egy autós Kurd után, súlyosan megsérült

tolnamegyeihirek.hu - Árokba hajtott egy autós Kurd után, súlyosan megsérült

Az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléses, egy könnyű sérüléses és három anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök Tolna vármegye útjain.

Csütörtökön reggel hat óra előtt pár perccel érkezett bejelentés, hogy a 6532-es út mellett egy kocsi van az árokban. Mint kiderült, egy 37 éves gyulaji férfi közlekedett Kurd irányából Dombóvár irányába autójával, amikor a 14-es kilométerszelvényhez érve – ismeretlen okból – letért a menetiránya szerinti jobb oldali árokba, ahol egy betongyámnak ütközve állt meg. A sofőr nem használta a biztonsági övet és súlyosan megsérült a balesetben. Esetében a szonda is pozitív értéket mutatott. Az ittas járművezetőt előállították kollégáink további mintavételre, vezetési jogosultságát felfüggesztették, jogosítványát bevonták és ellene büntető feljelentést tettek.

tolnamegyeihirek.hu - Árokba hajtott egy autós Kurd után, súlyosan megsérült

A második sérüléses baleset 8 óra 21 perc körüli időben történt Szedres térségében a  63-as számú főúton. Ahogy arról korábban már hírportálunk is beszámolt, egy 67 éves tolnanémedi férfi közlekedett autóval Szedres irányából Szekszárd irányába, amikor a 10-es kilométerszelvénybe érve figyelmetlensége miatt nekiütközött a vele azonos forgalmi sávban, az úttest szélén álló /várakozó/, egy 50 éves szekszárdi férfi által vezetett kocsinak. Az ütközést követően az érkező autó megpördült és orral Szedres irányába állt meg, míg a korábban álló autó a vízelvezető árokba nyerte el nyugalmi helyzetét. Az útról lelökött kocsi jobb első utasa könnyebben sérült a balesetben.

tolnamegyeihirek.hu - Árokba hajtott egy autós Kurd után, súlyosan megsérült

Röviddel délután egy óra után Faddon történt a harmadik sérüléses baleset. Egy 30 éves helyi férfi közlekedett autójával az Alvég utcában a Tokaj utca irányába. Haladása során nem tett eleget a jobbra tartási kötelezettségének, így járműve bal elejével nekiütközött a vele ellentétes irányból közlekedő, egy szintén helyi, 74 éves férfi által vezetett kocsi elejének. Az idős férfi lassított és jobbra lehúzódva megállt, de az ütközést nem tudta elkerülni. A lehúzódó jármű utasa súlyosan, míg a sofőr könnyebben sérült, sajnos egyikük sem használta a biztonsági övet. Ittasság nem merült fel a járművek vezetőinél, de az idősebb férfi vezetői engedélyének orvosi alkalmassága több mint egy éve lejárt.

tolnamegyeihirek.hu - Árokba hajtott egy autós Kurd után, súlyosan megsérült

Az anyagi káros balesetek közül Szekszárdon egy figyelmetlen sávváltás miatt rongálódott két autó az 56-os főút Tarstsay Vilmos utcai szakaszán. A 65-ös számú főúton Kéty és Hőgyész között egy féktávolságon belül az útra ugró őzbakot ütött el egy autós. Tamásiban egy parkolóból induló sofőr figyelmetlensége miatt autójával lehajtott a rézsűn és egy ott parkoló kocsinak ütközött.

tolnamegyeihirek.hu - Árokba hajtott egy autós Kurd után, súlyosan megsérült

Forrás / Fotó: TVMRFK