„Az a célunk, hogy Pakson jó legyen élni” – Szabó Péter interjú

tolnamegyeihirek.hu - "Az a célunk, hogy Pakson jó legyen élni" - Szabó Péter interjú

Egy rövid interjú-sorozatot indítottunk, melynek keretében a Tolna Vármegyei Önkormányzat tagjaival és a vármegye néhány települési polgármesterével tárgyalunk helyi, vármegyei és esetenként országos témákat. Az előző részekben Orbán Attilával és Zsikó Zoltánnal, a Tolna Vármegyei Önkormányzat jelenlegi alelnökeivel beszélgettünk, mostani cikkünkben pedig Szabó Péter, Paks polgármestere adott exkluzív interjút portálunknak. A város vezetőjével érintettük többek mellett az elmúlt évek nehézségeit, fejlesztéseit, eredményeit, valamint kitekintettünk a várható jövőképekre is.

tolnamegyeihirek.hu - "Az a célunk, hogy Pakson jó legyen élni" - Szabó Péter interjú

TMH: Kezdhetnénk onnan a beszélgetésünket, hogy szinte megszámlálhatatlan azoknak a fejlesztéseknek, beruházásoknak a száma, ami az elmúlt években megvalósult Pakson. Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy tartalmas időszakon van túl a város, azonban adódik a kérdés, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdeni az önkormányzatnak a mögöttünk álló esztendőkben?

SZ.P.: Nagyjából 30-35 éve élünk Magyarországon demokráciában, azóta működik az önkormányzatiság is. Én azt gondolom, hogy azóta az elmúlt öt év volt a legnehezebb. Rögtön az előző önkormányzati választást követően, 2020-ban meteorként csapódott be az életünkbe a COVID-járvány. Ez minden ember, és minden önkormányzat életét, munkáját megnehezítette, természetesen a miénket is. Ez aztán el is tartott nagyjából másfél évig. Nemcsak egészségügyi szempontból volt rendkívül nehéz időszak, és nemcsak amiatt, hogy nem találkozhattak egymással az emberek, hanem ez az önkormányzati munkára úgy is hatott, hogy egy gazdasági visszaesés is bekövetkezett. Ennek hatásait épphogy kihevertük, szinte egyből jött ezt követően az orosz-ukrán háború. Mondhatom, hogy ennek szinte még erősebb gazdasági hatásai voltak, elég, ha csak az energiaválságra gondolunk. Hirtelen kétszer-háromszor többe került az önkormányzatnak a villamos energia és a gáz, ez a költségeink nagy részét jelentette. Egy szó, mint száz, én úgy gondolom, hogy nagyon nehéz pályán játszottunk az elmúlt öt évben, viszont ennek ellenére Paks Város Önkormányzata megállta a helyét. A COVID és a háború ellenére nagyon komoly infrastrukturális fejlesztések zajlottak a városban. Mintegy 14 milliárd forintot költöttünk ezekre az elmúlt 5-7 évben. Például megvalósult az Atom tér felújításának első üteme, amellyel egy abszolút 21. századi közterületet sikerült átadnunk. De említhetném a Szentháromság teret is, ami szintén egy példaértékű projektnek tekinthető, főleg, hogy ott már okosmegoldásokat is használtunk, például okospadokat, okoszebrát alakítottunk ki. De többek mellett megújult az Anna utca, a Kömlődi utca, a Gesztenyés utca, a Tölgyfa utca, a Liget utca és még tényleg sokáig tudnám sorolni. Az infrastrukturális fejlesztések mellett kiemelném még a város közintézményeinek felújítását, elsősorban az óvodákét, hiszen szinte minden óvodában megújítottuk az udvarokat. A Munkácsy utcai tagóvodában, a Vörösmarty utcai tagóvodában, a Hétszínvirág tagóvodában felújítottuk az udvarokat, a Kishegyi úti tagóvoda udvarán a burkolatfelújítási munkálatok első üteme valósult meg, a dunakömlődi tagóvodának a támfalát csináltuk meg. Szerintem nincs annál fontosabb, hogy amíg mi, szülők dolgozunk, addig a gyermekeink biztonságban legyenek. Az óvodákhoz kapcsolódóan most egy kicsit előre tekintve el kell mondjam, hogy a következő időszakban mintegy 1,4 milliárd forint áll rendelkezésre az óvodák energetikai korszerűsítésére. Szintén nagyon fontosnak tartottuk az elmúlt években iskoláink felújítását is, és bár ezeknek a fenntartása nem az önkormányzat hatáskörébe tartozik, mégis szerettünk volna hozzátenni a város iskoláinak fejlődéséhez. Ezek természetesen továbbra is fontosak, például teljeskörű kiviteli tervekkel rendelkezünk a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolára vonatkozóan, de említhetem a Bezerédj Általános Iskolát is, ahol most végeztünk az alsó tagozatosok udvarának a felújításával, és most kezdődik majd a felső tagozatosok sportudvarának a megújítása.

TMH: Az elmúlt években több díjat is elnyert a paksi önkormányzat. Ezekkel kapcsolatban mit emelne ki?

SZ.P.: Amit kiemelnék az elmúlt évekből – és erre nagyon büszkék vagyunk – az az elektromos buszközlekedés a városban. Az országban elsőként, itt Pakson valósult meg az, hogy a közösségi közlekedés száz százalékban elektromos buszokkal történik, zéró károsanyag kibocsátással. De nemcsak a buszokat cseréltük le elektromos járművekre, hanem növeltük a járatok számát és a járatsűrűséget is, így új területeket is be tudtunk csatolni a közösségi közlekedésbe. Ehhez kapcsolódik még részben az is, hogy nagyon szerettünk volna zöld várossá válni, én azt gondolom, hogy ez sikerült is. Az elmúlt öt évben 2200 fát és több mint 35 ezer cserjét ültettünk el a városban. Részben ez is hozzájárult ahhoz, hogy 2021-ben elnyertük a Klímabarát Önkormányzat díjat, 2023-ban pedig a Virágos Magyarország verseny első helyezettje lett Paks. Ez egy óriási teljesítmény, hiszen itt nemcsak azt nézték, hogy hány palántát ültettünk el, hanem fontos szempont volt a fenntarthatóság is. De ugyanilyen büszkék vagyunk a Családbarát Önkormányzat díjra is, hiszen nagyon sok olyan programunk van, amivel segítjük a fiatalokat, a családokat. Beszélhetünk itt akár a letelepedési támogatásról, vagy a gyermekek születésekor biztosított életkezdési támogatásról, de a díj elnyeréséhez vezetett az is, hogy nagy figyelmet fordítunk a város játszótereire is. Itt fontos az is, hogy az országban az elsők között voltunk, akik interaktív játszótereket alakítottunk ki. Ezeknek a számát a jövőben szeretnénk tovább növelni a városban. Ezenkívül elnyertük még a Holnap Városa díjat is, ami leegyszerűsítve a beruházások során használt innovációkat díjazta.

TMH: Említette a családbarát intézkedéseket. Ezekkel kapcsolatosan mik a jövőbeni célkitűzések?

SZ.P.: Az a célunk, hogy Pakson jó legyen élni, jó legyen családot alapítani és mindenki jól érezze magát. Igazából ez az első a programunk három alappillére közül. Egy mindenkinek élhető Paksot szeretnénk a gyermekeknek, a fiataloknak, az aktív korúaknak, a szülőknek, és természetesen az idősebbeknek is. Számukra is rengeteg programot szervezünk, például egy hetes rendezvénnyel ünnepeltük az Idősek Világnapját is. De mint említettem, ez a következő öt év egyik legfontosabb célkitűzése, hogy minden korcsoportnak meg tudjunk felelni.

TMH: Három alappillért említett. A családbarát intézkedéseken kívül mi a másik kettő?

SZ.P.: Lényegében szeretnénk folytatni azt az utat, amit megkezdtünk. A családbarát intézkedésekkel szeretnénk, hogy mindenki számára élhető város legyen Paks. Ehhez természetesen meg kell teremtenünk a gazdasági feltételeket is, valamint harmadikként a fenntarthatóságot emelném ki alappillérként a következő öt év programjára vonatkozóan. Olyan dolgokat szeretnénk megvalósítani, amiket majd az unokáink is élvezhetnek Pakson. Fenntarthatóság alatt még azt értem, hogy továbbra is zöld város szeretnénk lenni, klímabarát város szeretnénk lenni, a környezetet a lehető legkevésbé szeretnénk terhelni, károsítani, hiszen ezt hagyjuk majd gyermekeinkre, unokáinkra.

TMH: Még egy pillanatra az aktualitásoknál maradva, van olyan projekt, ami mostanában valósult meg, vagy jelenleg is folyamatban van a kivitelezése?

SZ.P.: Múlt vasárnap adtuk át az egyik legújabb fejlesztésünket, a pumpapályát. Ez egy kerékpárosok, gördeszkások, rolleresek, görkorcsolyások számára épített pálya, és már az első nap hatalmas érdeklődés fogadta. Nagyon érdekes, hogy tényleg minden korosztály számára használható ez a létesítmény és az átadón is végigment rajta a legkisebb gyermektől a nyugdíjas korosztályig szinte mindenki. Az látható, hogy ez a pumpapálya nem csak sportolási lehetőséget biztosít, hanem egy közösségi térként is funkcionál. Szintén aktuálisan futó projektünk a KRESZ-park teljeskörű megújítása. Itt szintén egy olyan sportlétesítményt fogunk kialakítani, ami minden korosztály számára használható lesz. Kispályás futballozásra alkalmas pálya lesz, melynek teljesen megújul a burkolata, kosárlabdapályát alakítunk ki, melynél a palánk magassága állítható lesz, így a kisebb gyermekek számára is használható lesz. Ezek körül pedig egy futópályát alakítunk ki. És ha már a futópályánál tartunk, akkor az ürgemezei futópálya teljes felújítását is meg kell említenünk, hiszen az is most van folyamatban. Ott a teljes pálya ki lesz szélesítve és teljesen új gumiburkolatot kap az egész. Ezek mind a családbarát fejlesztések körét bővítik.

tolnamegyeihirek.hu - "Az a célunk, hogy Pakson jó legyen élni" - Szabó Péter interjú

TMH: A pumpapálya építését korábban egy lakossági szavazás, igényfelmérés előzte meg. Adódik ebből a kérdés, hogy milyen az önkormányzat kapcsolata a lakossággal, mennyire tudták/tudják általánosságban figyelni, monitorozni a lakossági igényeket, megkereséseket?

SZ.P.: Ehhez kapcsolódóan meg kell említenem az egyik olyan fejlesztésünket, ami szintén az elmúlt évek során valósult meg, ez pedig a Duna-parti sétány felújításának első üteme. Ezt a beruházást folytatni fogjuk egészen az Erzsébet Nagy Szállodáig, hogy egy nagyon szép sétány alakuljon ki. És igen, ahogy a pumpapályánál is lakossági szavazásra bocsátottuk, hogy milyen pályát építsünk, úgy a Dunapart felújításának folytatását megelőzően is bevontuk a paksiakat a döntések meghozatalába. A Duna-parti csónaklerakó korszerűsítését megelőzően lakossági fórumot tartottunk, ahol meghallgathattuk az érintett lakosok igényeit, felvetéseit. A paksi csónak- és hajótulajdonosok javaslatára a régi csónaklerakót felújítjuk és egy kompromisszumos megoldás keretében pedig megnyitunk egy másik csónaklerakót is, hogy párhuzamosan több hajót is vízre lehessen bocsátani. Azt gondolom ez a fejlesztés is azt mutatja, hogy törekszünk mindig megkérdezni a lakosságot a beruházás előtt, hiszen ők fogják az adott projekt végeredményét használni.

TMH: És ha már beruházás, akkor nem mehetünk el a Paks II. projekt mellett, hiszen az atomerőmű bővítése rengeteg területfejlesztési munkát is jelent a városnak. Ezekkel kapcsolatosan mik a legfontosabb a tervek?

SZ.P.: Eddig is nagyon jó volt a város kapcsolata az atomerőművel, valamint a Paks II. Zrt-vel és a Roszatommal is. Ez valahol egy egymásra utaltság is természetesen, de ezt nem kényszer szülte, hanem egy nagyon jó együttműködésen alapul. Az erőműbővítéshez kapcsolódóan már elindultak folyamatok a városban, főként a lakóterületfejlesztésre vonatkozóan. Itt beszélhetünk a nemrég megkezdődött beruházásról a Pollack lakótelep északi területén, de ezek a munkálatok egyéb más helyeken is elkezdődtek. Felvettük a kapcsolatot a Roszatommal, akikkel munkacsoportokat hoztunk létre annak érdekében, hogy a közös elképzelések, igények mentén tudjuk megvalósítani a terveket. Például fel kell készülnünk arra is, hogy sok orosz diák fog Paksra érkezni, de már erre is megtaláltuk a megoldást. Természetesen a Paks II. Zrt-vel is zajlanak a közös munkák annak érdekében, hogy a lehető legkisebb teher érje a paksiakat az erőmű bővítési munkálatai miatt. Befejeződtek a víziközmű-fejlesztések, valamint az elkerülő út megfelelő kialakításáért is nagyon sokat tettünk. A víziközmű-fejlesztések részeként a szennyvíz-hálózat korszerűsítése is megtörtént, így ennek köszönhetően már felújíthatóvá válik a Péter utca is, ahol erre kellett várni eddig.

TMH: Területfejlesztéssel kapcsolatosan nemrég Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszterrel is egyeztetett egy igen jelentős összegű kormányzati támogatásról. Erről mit lehet elmondani aktuálisan?

SZ.P.: Az elmúlt öt évben rengeteg olyan háttérmunkát végeztünk, ami szinte láthatatlan, viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőbeni beruházások, fejlesztések megvalósulhassanak. Elkészítettünk egy olyan városfejlesztési csomagot a kormány számára, ami már kiviteli tervekkel rendelkezik. Ezt a csomagot fogja Szijjártó Péter miniszter úr a kormányzat elé terjeszteni. Ígéretet kaptunk arra, hogy meg fogjuk kapni a városfejlesztési beruházáscsomag megvalósításához szükséges 40 milliárd forintot. Ha a kormány jóváhagyja az előterjesztést júniusban vagy júliusban, akkor mi már olyan kiviteli tervekkel rendelkezünk, hogy két-három hónapon belül el is tudjuk kezdeni a kivitelezést. Ennek részeként két nagyon fontos elemet emelnék ki. Az egyik a Csengey Dénes Kulturális Központ felújítása, valamint a fő utca faltól-falig történő teljeskörű felújítása. A fő utca esetében ez a város ikonikus bazársorának megújítását is magába foglalja, valamint a Jézus Szíve templom körüli terület felújítását, illetve a Szent István téri buszmegálló mögött elterülő zöldövezet megújítását is. Infrastruktúrafejlesztés területén pedig teljeskörűen megújul majd a Villany uta, a Hajnal utca, a Csónak utca, valamint a Halász utca. Szeretném még kiemelni, hogy szintén ebben a csomagban kapott helyet a Kölesdi út és a biztonsági elkerülő út kereszteződésének körforgalommá alakítása is. Ez egy nagyon nagy forgalmú út és elég veszélyes kereszteződés is, így ez egy fontos beruházás lesz majd, hiszen jelentős teherforgalmat fog majd bonyolítani a Paks II. projekt további építési fázisaiban. A város egyik problémája a parkolóhelyek száma is, amit szintén ennek a városfejlesztési csomagnak a keretében enyhítenénk. A Gesztenyés utcában 160 darab parkolót fogunk kialakítani, a Kereszt utcában és a Vörösmarty utcában pedig további 40 parkolóhely fog létesülni.

TMH: Akkor kijelenthetjük, hogy több olyan megoldásra is számíthat majd a lakosság, ami a város közlekedésének javítását célozza.

SZ.P.: Igen, és az előbbiekhez jön még hozzá, hogy a Paksi Közlekedési Kft. mintegy 4,6 milliárd forint pályázati forrást nyert el az elektromos buszok számának növelésére, valamint ehhez kapcsolódóan olyan okosbuszmegállók kialakítása is a projekt része lesz, amivel a tömegközlekedést használó lakosság komfortját szeretnénk majd növelni.

tolnamegyeihirek.hu - "Az a célunk, hogy Pakson jó legyen élni" - Szabó Péter interjú

TMH: Az infrastruktúrafejlesztéseken túl milyen beruházások várhatók még a következő időszakban?

SZ.P.: A további tervek közé tartozik Paks épített- és természeti környezete rendezettségének, tisztaságának a fenntartása, javítása. Ennek keretében szeretnénk folytatni a tömbbelső felújításokat a Pollack Mihály utcában, valamint a Kurcsatov utcában, de nagyon fontos beruházás lesz az Atom tér felújításának második üteme is, melyben a térhez kapcsolódó zöldfelületeket, járdaburkolatokat szeretnénk majd megújítani. A köztisztaságra vonatkozóan pedig elmondható, hogy igen nagy feladat hárul ránk, ami még nagyobb lesz, ha további 5-6 ezer fővel megnő majd a város lakossága. Erre a kihívásra viszont a DC Dunakom Zrt. fel van készülve, viszont szeretnénk őket kicsit még jobban megerősíteni. Számukra többek között további gépek beszerzését is tervezzük.

TMH: Ha már szóba jött Paks jövőbeni lakosságának számottevő növekedése, akkor a nyugodt kisváros példás közbiztonságának fenntartására hogyan készülnek?

SZ.P.: A város és a lakosság biztonsága kulcsfontosságú. Ezen a területen már idén elkezdődtek azok a folyamatok, amelyek keretében bővítjük a térfigyelő kamerarendszerünket, és fejlesztjük a kamerarendszer központját is. Egyébként az elmúlt öt év eredménye az, hogy országos viszonylatban az 1000 főre jutó bűncselekmények száma Pakson a legalacsonyabb jelenleg. Ezt szeretnénk megtartani a következő öt évben is. A közbiztonságon túl a közlekedésbiztonság is fontos számunkra, így tovább szeretnénk növelni az okoszebrák számát is a városban.

TMH: A közszolgáltatásokra vonatkozóan milyen tervekkel készülnek a következő időszakra?

SZ.P.: Az egyik fontos pontja a terveinknek és programunknak a közszolgáltatások minőségének további javítása. Itt főként a bölcsődékre, óvodákra, valamint az időseket kiszolgáló közszolgáltatásokra gondolok. Ahogy azt említettem is, szeretnénk folytatni az óvodáink teljeskörű felújítását. De fontos az is, hogy mi már jó előre megnéztük, hogy a következő években hogyan fog alakulni a demográfiai helyzet a városban, és azt láttuk, hogy több óvodai kapacitásra lesz majd szükségünk, mint bölcsődeire, így a lakótelepen például egy olyan tervünk van, hogy az Ifjúság úti óvodából bölcsődét csinálnánk, a régi bölcsődéből pedig óvodát. Mindezt természetesen úgy, hogy mindkét intézményt teljesen felújítanánk. Az idősebb korosztályhoz kapcsolódóan pedig szeretnénk az Életfa Idősek Otthonát bővíteni, melyhez már engedélyes tervekkel rendelkezünk. Sajnos itt is a férőhelyek bővítésére van szükség, hiszen nem minden család tud gondoskodni idős hozzátartozóiról. A közszolgáltatásokhoz kapcsolódik még az is, hogy van egy nagyon jól működő bérlakás-programunk. Ezt is folytatni szeretnénk, mégpedig úgy, hogy olyan minőségű lakásokat tudjunk biztosítani, ami a 21. század követelményeinek megfelelő környezetet biztosít lakóinak. Az elmúlt öt évben 500 millió forintot költöttünk az önkormányzati bérlakások korszerűsítésére, ezeket a felújításokat pedig szeretnénk tovább folytatni.

TMH: Milyen programelem van még, amit kiemelne a következő ciklusra vonatkozó tervek közül?

SZ.P.: Negyedik programpontunk a város szabadidős- és rekreációs lehetőségeinek a bővítése, javítása. Ide tartozik – ahogy az elmondtam – a pumpapálya, a KRESZ-park, a Csengey Dénes Kulturális Központ, vagy például a városi strand. A strand június elsején idén is megnyitotta kapuit, tökéletesen működik minden, a nyitás előtt természetesen kisebb fejlesztéseket végrehajtottunk, de a szezon végével a nagymedencét teljesen fel fogjuk újítani, úgy, hogy amikor kész lesz, akkor nemzetközi úszóversenyek bonyolítására is alkalmas lesz. Szeretnénk még a kerékpárosbarát fejlesztéseket is tovább folytatni, többek között kerékpárúttal összekötni a lakótelepet a belvárossal. De ennél a pontnál kell megemlíteni azt is, hogy továbbra is szeretnénk a Csengey Dénes Kulturális Központtal legalább olyan minőségű programokat biztosítani a lakosságnak, mint eddig. Végül, de nem utolsó sorban a téli sportokra vonatkozóan is vannak terveink, ugyanis szeretnénk a jégpályát megvásárolni, és egy fedett jégpályát építeni a mostani helyére.

TMH: A hétvégén választások, ezzel kapcsolatban csak egy gondolat. Van esetleg olyan kritika, vagy lakossági jelzés, ami mostanában érte a városvezetést?

SZ.P.: Úgy gondolom, hogy elég részletesen áttekintettük az elmúlt öt év eredményeit. Ennek ellenére – nyilván ellenzéki körökből – hallom sokszor, hogy nem történt semmi a városban, nem valósultak meg fejlesztések. Persze tudom, hogy kampány van és az ellenzéknek az az érdeke, hogy azt a narratívát erősítse, hogy nem történt semmi a városban. De ez nem igaz. Tudok is mondani egy konkrét példát, pont az imént tárgyalt strand kapcsán. Az ellenzék érdeke az volt, hogy a strand ne tudjon megnyitni június elsején, mert akkor mondhatták volna, hogy még arra sem voltunk képesek, hogy kinyissuk a strandot a paksiaknak. Ehhez képest nem hogy kinyitottunk, de a strandolók komfortját is tudtuk kisebb-nagyobb fejlesztésekkel növelni, műfűcserével, napozóágyakkal, és még sorolhatnám. Én azt gondolom, hogy nem igazán jó, hogy egy kampány során így próbálnak meg beállítani egy városvezetést, hiszen egy kampánynak pont az lenne az értelme, hogy egy pozitív üzenetet tudjunk közvetíteni a választók számára.

TMH: Végezetül egy személyesebb kérdés. Milyen személyes célkitűzései vannak a következő időszakra vonatkozóan?

SZ.P.: Azt gondolom, hogy engem az elmúlt hét évben is az jellemzett, hogy mindenkivel nagyon szívesen együttműködők, aki város érdekében szeretne dolgozni. Ezt a továbbiakban is szeretném fenntartani, akár az ellenzékkel is nagyon szívesen együttműködök, de csak egy konstruktív ellenzékkel, akiknél az látom, hogy Paks érdekében cselekszenek. Természetesen a lakosság számára továbbra is nyitva van az ajtóm. Ezenkívül szeretném az elmúlt években elkezdett munkákat folytatni, szeretném, ha a következő években is meg tudnánk felelni az elnyert díjaknak, ami mögött hatalmas munka volt. Szeretném továbbra is fenntartani azt a remek kapcsolatot, ami az atomerőművel, a Paks II. Zrt-vel, illetve a Roszatommal kialakult, mert úgy gondolom, hogy a jelenlegi paksi politikai palettán egyedül a Fidesz-KDNP az, akik nemcsak a szavak szintjén, de tettekkel is támogatja az atomenergetikát, és a Paks II. megépítését. Azt hiszem, hogy mindannyian hallhattuk az utóbbi időben, hogy mind a DK, mind az MSZP, illetve szinte az összes ellenzéki párt ellenezi az atomenergia békés felhasználását, megállítanák a Paksi Atomerőmű bővítését, sőt a meglévő blokkok üzemidőhosszabbításával sem értenek egyet. Sajnos a jelenlegi paksi ellenzék soraiban is ilyen képviselők ülnek, igaz, hogy egy civil szervezet neve alatt, de egyébként pedig mindenki tudja, hogy ketten közülük az MSZP-nek, egy pedig a Momentumnak a tagja. Így számomra az is értelmezhetetlen egyébként, hogy hogyan lehet valaki délelőtt egy civil egyesület tagja, aki délután pedig már a pártpolitikát képviseli. Ez számomra nem hiteles.

tolnamegyeihirek.hu - "Az a célunk, hogy Pakson jó legyen élni" - Szabó Péter interjú

Fotó: Babai István