Az elmúlt 72 órában 7 balesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz, két esetben személyi sérülés is történt.

Pénteken, késő este egy autós Dunaföldváron a Szent Lőrinc utcában közlekedett a Dankó Pista utca irányába. A 71-es szám előtt – feltehetően fáradtsága miatt – jobbra letért az útpadkára, ahol egy beton oszlopnak ütközött, majd az árokba hajtott, végül egy fának csapódva állt meg. A balesetben a sofőr könnyebben sérült meg.
Szombaton kora este egy autós közlekedett Paks térségében a 6232-es számú mellékúton Paks irányából az M6 autópálya irányába. Haladása során a 2-es kilométerszelvénybe érve egy balra ívelő kanyarban rosszul választotta meg sebességét, emiatt elvesztette uralmát a kocsi irányítása felett, és az útpadkára sodródott, majd a meredek partoldalon egy fának csapódott. Az ütközés erejétől a fa kitört, az autó tetejére borulva állt meg. A balesetben a sofőr könnyeben sérült.

Az anyagi kárral járó közlekedési balesetek közül egyik esetben az M6-os autópályán egy előzés során a sofőr nem tartott megfelelő oldaltávolságot, ezért a megelőzött kocsi bal oldalát megrongálta.
Szekszárdról egy parkolói koccanást jelentettek, ahol az okozó adatai hátrahagyása nélkül távozott.
Az elmúlt 72 órában kétszer történt vaddal ütközés: a 6532-es mellékúton Dombóvár és Döbrököz között, valamint a 6-os főúton Dunaszentgyörgy térségében. Egy autós pedig az elsőbbségadási kötelezettségének nem tett eleget, a 6228-as mellékútról úgy hajtott fel a 6-os főútra, hogy a jobbról érkező, szabályosan közlekedő autó oldalának ütközött.
A rendőrök a hétvégén két ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból. A mért eredmények alapján mindkét esetben büntető feljelentést tettek.


Forrás / Fotók: TVMRFK





