
A válogatott szünet előtt még egy kemény összecsapás vár a Paksi FC-re. Péntek este az OTP Bank Liga huszonnegyedik fordulójában immár huszonötödször fogadják az Újpest csapatát.

Pénteken este, 20:30-as kezdettel az Újpestet fogadja hazai környezetben a Paks.
Összecsapásuk pedig már a 24/25-ös OTP Bank Liga huszonnegyedik fordulója lesz.
KAPCSOLÓDÓ
Az ellenfél legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén három vereséget és két döntetlent könyvelhetett el, míg a Paksi FC négy győzelem mellett egy döntetlent ért el.
„Fontos, hogy mindig csak a következő találkozónkkal foglalkozzunk, most éppen csak az Újpesttel” – kezdte előzetes várakozását Lenzsér Bence. „Az elmúlt mérkőzéseink azt mutatják, nagyon kompakt a csapat, tehát szép lehet a tavasz, ezért dolgozunk keményen. Pénteken egy nagyon nehéz meccsre számítok, éppen néztük az Újpest Puskás Akadémia elleni találkozóját, ahol nagy nyomást tudtak helyezni a PAFC-ra. A tavasz számukra rettentően rosszul indult, a téli szünet óta a bajnokságban még nyeretlenek, most biztos extrán motiváltak lesznek, hogy ebből kijöjjenek. Masszív védelmük van, elöl kreatív játékosokkal rendelkeznek. Mindezek ellenére nekünk mindhárom pontot itthon kell tartanunk, ez nem lehet kérdés”
– tette hozzá az immáron több mint tíz éve a csapat kötelékébe tartozó belső védő.

Itt a percre pontos menetrend péntek estére
A meccsjárat minden szurkoló számára teljesen ingyenes!
Indulás: Gesztenyés utca: 19:35
Visszaindulás: PAKSI FC Stadion: 22:30
m. idő | megállóhely | m.idő |
0 | Gesztenyés utca | 21 |
– | Pollack Mihály utca | 20 |
– | Építők útja 35. | 19 |
– | Építők útja | 18 |
1 | Jedlik Ányos utca | – |
2 | Móricz Zsigmond utca | – |
3 | Barátság útja | 16 |
5 | Újtemplom u. 28. | 15 |
6 | Újtemplom utca | 14 |
8 | Konzervgyár | 12 |
10 | Orvosi rendelő | 10 |
11 | Dózsa Győrgy út 32. | 9 |
12 | Szent István tér | 8 |
13 | Anna utca | 7 |
17 | Táncsics utca | – |
19 | Dózsa György út 32. | 3 |
20 | Kossuth Lajos utca | 2 |
21 | Széchenyi tér | 1 |
22 | PFC Sportpálya | 0 |

Forrás / Fotó: Paksi FC