Első alkalommal rendezték meg a Bátaszéki Városi Sport Kör Sportgáláját, ahol a város kiemelkedő sportolóit is elismerték.

A Bátaszéki Városi Sport Kör több szakágat magába foglaló szervezet, mely első alkalommal rendezte meg Sportgáláját. A közös ünneplésen sportolók, edzők, sportvezetők, támogatók és hozzátartozóik is részt vettek.
Ahogy az a BVSK közösségi oldalára feltöltött bejegyzésben is olvasható, a gálát zenei nyitány vezette fel, majd Csötönyi László köszöntötte a meghívottakat. A házigazdák részéről Nagy Ákos, a BVSK elnöke szólt a vendégekhez, ezt követően Bozsolik Róbert, Bátaszék város polgármestere osztotta meg gondolatait az est résztvevőivel. A köszöntők egyértelműen kijelölték az est üzenetét: a sport nemcsak eredmény, hanem közösség, nevelő erő és hosszú távú értékteremtés.
Bozsolik Róbert polgármester a saját Facebook-oldalán is megemlékezett az eseményről, és a sportolókkal kapcsolatosan büszkeségének adott hangot bejegyzésében.
„Köszönjük, hogy mi Bátaszékiek is újra büszkék lehettünk rátok! Köszönet az edzőknek, sportvezetőknek, szülőknek és nem utolsó sorban a támogatóknak!”
– hangsúlyozta a városvezető.

A BVSK beszámolója a Karate Szakosztállyal kezdődött, mely 2025-ben rendkívül erős évet zárt. A szakosztály közel 150 sportolója a hazai kupákon és bajnokságokon tucatnyi arany-, ezüst- és bronzérmet, országos helyezéseket szerzett, valamint nemzetközi sikereket ért el. A legnagyobb európai Open versenyeken a BVSK sportolói szinte kivétel nélkül dobogóra álltak, míg a Wado-Kai Európa-bajnokságon kilenc versenyző összesen hét arany-, két ezüst- és három bronzérmet szerzett. A szakosztály 2025. évi különdíját Gál Bence vehette át, aki az év során országos és nemzetközi versenyeken is a dobogó legfelső fokára állhatott.

Az est egyik kiemelt pillanata volt a Wado-Kai Karate Európa-bajnokságon szereplő sportolók és a szakmai stáb színpadra hívása. A kilencfős versenyzői delegáció olaszországi sikere nemcsak a magyar karate nemzetközi megítélését erősítette, hanem Bátaszék város hírnevét is öregbítette.

A Kosárlabda Szakosztály számára az év a közösségépítésről és a példamutató hozzáállásról szólt – írta a szervezet.A szakosztály különdíját Liebhauser Áron kapta, aki nemcsak sportolóként, hanem csapattársként és közösségi emberként is meghatározó szerepet tölt be.
Az Úszó Szakosztály stabil létszámmal, következetes szakmai munkával dolgozott egész évben. A versenyzők megyei és országos diákolimpiai fordulókon, valamint meghívásos versenyeken értek el szép eredményeket. A szakosztály különdíját Lampek Zétény érdemelte ki, aki kitartásával, példamutató hozzáállásával és folyamatos fejlődésével vált a közösség meghatározó tagjává.
CIKKAJÁNLÓ: Elakadt autóson segítettek a bátaszéki polgárőrök és rendőrök (VIDEÓ)
A gála egyik legmeghatóbb momentuma a Bátaszék Város Sportjáért – BVSK különdíj átadása volt, amelyet Dózsa-Pál Tibor, azaz „Tibi bácsi” vehetett át. Több évtizedes sportvezetői, közösségépítő és emberi munkássága generációk sportolói számára jelentett biztos hátteret és inspirációt. A díj nemcsak egy életút elismerése volt, hanem tisztelgés egy olyan szemlélet előtt is, amelyben a sport mindenekelőtt emberekről szól.

Az eseményen átadták az év sportolóinak járó díjakat is. A BVSK Év Gyermek Sportolója 2025-ben Stelcz Sára Panna, úszó lett. A 2025-ös Év Serdülő Sportolója elismerést a karate-s Péter Panna kapta. Az Év Ifjúsági Sportolója az szintén karate-s Hefner Zsófia lett, és a BVSK Év Felnőtt Sportolója díját pedig az ugyancsak karate-s Kovács Zoltán vihette haza.
A BVSK első Sportgálája a díjátadókat követően kötetlen beszélgetéssel és közös fotózással zárult. Az est üzenete egyértelmű volt: Bátaszéken a sport él, fejlődik, és olyan közösséget teremt, amelyre méltán lehet büszke a város.

Az eseményen készült fotók a BVSK Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben tekinthetők meg.

Forrás / Fotó: BVSK Facebook






