Befejeződtek az útfejlesztések Döbröközön

tolnamegyeihirek.hu - Befejeződtek az útfejlesztések Döbröközön

A projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében valósult meg 72,21 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével.

tolnamegyeihirek.hu - Befejeződtek az útfejlesztések Döbröközön

Döbrököz Község Önkormányzata TOP Plusz támogatásból újította fel a legrosszabb állapotban lévő burkolattal rendelkező belterületi útszakaszait – olvasható a Tolna Vármegyei Önkormányzat közösségi oldalán.

Az Iskola utca a község egyik fő gyűjtőútja, az ide csatlakozó utcákat köti bele a község másik fő gyűjtőútjába (Páhy, Külső utca), amely az országos közúthoz csatlakoztatja a község közlekedési forgalmát. Az Újtelep utca a község keleti oldali fő útvonala, az Árpád utca pedig a Temető felől indulva kapcsol össze több becsatlakozó utcát, így forgalma szintén lényeges.

Ezen útszakaszok jelentős személygépkocsi, tehergépjármű és egyéb jármű forgalommal bírnak, továbbá a település határaiban lévő mezőgazdasági területek is részben ezen az úton keresztül közelíthetőek meg mezőgazdasági munka- és erőgéppel, valamint tehergépjárművekkel.

A megvalósult beruházás nyomvonalában és annak közelében számos forgalomvonzó létesítmény helyezkedik el, úgy mint buszmegállók, posta, orvosi rendelő, élelmiszer- és vegyesboltok, iskola, bank, templom, Polgármesteri Hivatal, Művelődési Ház, temető, óvoda, játszótér.

A projekt során összesen 3640 m2 felületet újítottak fel.

tolnamegyeihirek.hu - Befejeződtek az útfejlesztések Döbröközön

tolnamegyeihirek.hu - Befejeződtek az útfejlesztések Döbröközön

Forrás: Tolna Vármegye Önkormányzata / Kiemelt fotó: Google, illusztráció