A szekszárdi egyenruhások néhány órán belül elfogták azt a férfit, aki tegnap délelőtt besurrant egy Wesselényi utcai lakásba.

Egy 40 éves férfi tett feljelentést a rendőrségnél, mert valaki bement a lakásukba, és a nappali komódjában kutatott. Elmondása szerint éjszakás műszakból érkezett haza és lepihent, ám háromnegyed tízkor arra ébredt, hogy a házban lévő kutyája ugat. Ez gyanús volt, mert csak idegen jelenlétét szokta így jelezni a házőrző.
A feljelentő hamarosan észrevette, hogy a nappaliban van egy férfi, aki a komód fiókjait már kihúzta értékek után kutatva. Mivel megzavarták az idegent, az semmit nem tudott ellopni.
A bejelentést követően a rendőrök szemlét tartottak a lakásban és az ismeretlen férfi személyleírását kiadták a szolgálatban lévőknek. Néhány óra múlva a helyi körzeti megbízottak a Május 1. utca környékén kiszúrtak egy férfit, akinek a testalkata, ruházata megfelelt a leírásnak. Felszólították, hogy álljon meg, de ismét elfutott.
Végül a Béri Balogh Ádám utcában fogták el a 24 éves faddi férfit, majd előállították. A lopás vétség kísérletével meggyanúsított férfi részben beismerő vallomást tett.


Forrás / Kiemelt fotó: TVMRFK













