
A Paksi FC csapatkapitánya, Böde Dániel a klub vezetőségével közösen úgy döntött, hogy a 2025/2026-os szezonban is folytatja pályafutását a zöld-fehéreknél. A rutinos játékos számára egyértelmű volt, hogy még nem érkezett el a visszavonulás ideje.

A klub közlése szerint a döntés gyorsan megszületett, Böde részéről pedig nem volt kérdéses, hogy folytatja a játékot. A tapasztalt támadó számára még nem jött el a visszavonulás ideje.
„Nem volt nehéz meghozni a döntést, Haraszti Zsolt ügyvezetőnkkel körülbelül húsz másodperc alatt megegyeztünk„ – mesélte mosolyogva Böde. „Mindenki tudja, hogy itt nőttem fel. Jól érzem magam, és bízom benne, hogy ez így marad a következő szezonban is.”

A csapat előtt két fontos mérkőzés is áll: előbb szombaton az OTP Bank Liga 31. fordulójában fogadják telt ház előtt a Ferencvárost, majd négy nappal később ismét az FTC lesz az ellenfél, ezúttal a MOL Magyar Kupa döntőjében.
KAPCSOLÓDÓ
A célok mindkét találkozón egyértelműek.
„Az idénynek még nincs vége, fontos feladatok várnak ránk. Szeretnénk a dobogón végezni – és az sem mindegy, hogy annak melyik fokán. Emellett ott vagyunk a kupadöntőben is, és természetesen szeretnénk megvédeni a címünket”

– tette hozzá ikonuk, aki nyáron már a huszadik NBI-es szezonját kezdi majd.
„Mindig van valami apróság, ami előre visz, ami új lendületet ad, de a legnagyobb motiváció számomra az, amikor a gyermekeim ott vannak a lelátón”
– fogalmazott sokak példaképe.

Forrás / Fotó: Paksi FC