Kategória: Egészség

  • ,

    Orvhalászokat fogtak el a rendőrök Iregszemcsénél

    Tiltott helyen tiltott eszközzel fogták a pontyokat, a betervezett halvacsora viszont elmaradt. Egy hivatásos halász tett bejelentést, hogy az Iregszemcse melletti, általa felügyelt Okrád 1-es halastónál orvhalászatra utaló nyomokat észlelt. Ez alapján két tamási rendőr vele együtt figyelte a tavat és annak környékét augusztus 7-én 13 órától. 15 óra körüli időben két férfit vettek észre,…

  • ,

    Kerítésnek ütközött egy autós Pörbölyön

    Megcsúszott az úton autójával a bonyhádi férfi és kerítésnek ütközött. Egy 26 éves bonyhádi férfi közlekedett augusztus 8-án 14 óra 10 perc körüli időben személygépkocsival Pörböly belterületén az egyik utcában Bátaszék irányába. Haladása során valószínűleg figyelmetlensége miatt ráhajtott a jobb oldali kavicsos útpadkára. Járműve megcsúszott, irányíthatatlanná vált, az út jobb oldalán lévő árokba sodródott, majd…

  • Három autó ütközött össze Iregszemcsénél
    , ,

    Három autó ütközött össze Iregszemcsénél

    Személyi sérüléses baleset történt augusztus 5-én 17 óra 40 perc körüli időben a 65-ös főút 53-as kilométerszelvényében, Iregszemcse közelében.  Egy Iregszemcse irányából közlekedő autó egy műszaki hibás jármű előzése során nekiütközött a vele szemben közlekedő másik két autónak. A balesetben egy személy megsérült. Az utat teljes szélességében lezárták, kerülni az út melletti mezőgazdasági földúton lehet.…

  • , ,

    Gázpalack gyulladt ki egy hőgyészi háznál

    Csütörtökön, késő délután kigyulladt egy gázpalack egy családi ház konyhájában Hőgyészen, a Petőfi utcában. A bonyhádi, dombóvári és szekszárdi hivatásos, továbbá Tamási önkormányzati tűzoltóit riasztották a tűzesethez, aminek következtében a ház két lakóját a mentőszolgálat kórházba szállította. A beavatkozó tűzoltóegységek két gázpalackot hoztak ki az épületből, melyeket két vízsugár segítségével hűtöttek vissza. Az épületet egy…

  • , ,

    Klasszikus zenei koncertre várják az érdeklődőket Szekszárdon

    Koncertet ad Szekszárdon a DDRF Symphonic Band, valamint utánpótláscsoportja, a DDRF Mini. 2015-ben Tóth Ada, a Dombóvári Alapfokú Művészeti Iskola tanára és Tóth Bence, Svájcban élő karmester álmodtak egy nagyot: zenész barátokat szerveztek maguk köré és hirdettek egy fúvószenekari tábort. Az első próbálkozás amatőr és profi muzsikusok közös munkája nyomán indult el a Balaton déli…

  • ,

    Életveszélyes sérüléseket okozott élettársának a dunaföldvári férfi

    Ájultra verte, majd bezárta és magára hagyta a magatehetetlen nőt. Egy 39 éves dunaföldvári nő tett bejelentést 2022. augusztus 2-án 15 óra 25 perc körüli időben, hogy élettársa, egy 44 éves férfi a délután folyamán közös albérletükben egy kisebb vitát követően tenyérrel, majd ököllel többször megütötte, amitől ő elvesztette az eszméletét, és körülbelül 1 óra…

  • ,

    Megpróbáltak elfutni a rendőrök elől a migránsok Tamásinál

    Több illegális migránst is szállított egy embercsempész Tamásinál tegnap délután. A Tolna megyei Tamási közigazgatási területén, a 65-ös számú főút 32. kilométerszelvényénél augusztus 4-én 16 óra 50 perckor a rendőrök megkísérelték ellenőrzés alá vonni egy szerb honosságú személygépkocsit, amely a rendőri jelzésre nem állt meg és elmenekült, majd Kocsola külterületén egy kukoricaföldre hajtott. A rendőri…

  • ,

    Egy hektáron égett száraz fű Gyulajon

    Mintegy egy hektáron égett a száraz fű és az aljnövényzet Gyulajon, a Temetői utca és a Magyar utca közötti területen. A dombóvári, a bonyhádi és a sásdi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett megfékezték a lángokat. Az egységek a még izzó, parázsló részeket oltják. Forrás: Katasztrófavédelem / Fotó: Google, illusztráció

  • ,

    Halálos gyalogosgázolás történt Pincehelyen (FRISSÍTVE)

    Az orvosi ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette a 61-es úton, Pincehely belterületén elütött nő Személyi sérüléses baleset történt a 61-es főúton Pincehely belterületén augusztus 4-én 12 óra körüli időben. A Kossuth utcán Tamási irányából Tolnanémedi irányába közlekedett egy 30 éves helyi nő autóval, amikor eddig ismeretlen okból a  Garay utca kereszteződésében a kijelölt gyalogátkelő…

  • , , ,

    Autóba berepülő rovar okozott ismét balesetet

    A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén augusztus 3-án három anyagi káros baleset történt. Egy esetben vaddal ütközött egy autó Cikó és Aparhant között, Szekszárdon figyelmetlen kanyarodási manőver során falnak ütközött egy kocsi, a harmadik esetben a 631-es úton Szedres közelében, egy utastérbe berepülő rovar miatt rántotta el a sofőr a kormányt, ami miatt szalagkorlátnak hajtott.…

  • ,

    Ittasan, jogosítvány nélkül, lopott kerékkel akart autózni a faddi férfi

    A szekszárdi járőrök elfogták azt a férfit, aki egy parkolóban álló autó egyik kerekét leszerelte és ellopta. A rendőrök július 30-án, röviddel éjfél után Szekszárdon egy Renault Clio utasait igazoltatták, akik épp kerékcseréhez készülődtek. Mint kiderült, az autó mellett lévő „pótkerék” egy közelben álló, azonos típusú autóról származik, azt arról szerelték le, hogy a defektes…

  • Rendkívüli testületi ülést tartottak Dombóváron

    A dombóvári képviselő-testület rendkívüli ülésen nyolc napirendi pontot tárgyalt július 29-én. Elsőként a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiát és a TOP Plusz Városfejlesztési Programtervet fogadták el a dokumentumokat készítő MSB Fejlesztési Tanácsadó Zrt. képviselőinek részletes tájékoztatója és Naszvadi Balázs osztályvezető (Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Terület- és Vidékfejlesztési Osztály) szóbeli ismertetője után. A két programterv elfogadása rendkívül fontos…