Kategória: Közélet

Ötszáz év telt el a mohácsi csata óta, méltósággal emlékeztek az elesettekre
A jubileumi hétvége részeként hagyományőrzők a csata eseményeit is felidézték, este pedig rockmusical zárta a…

Bátaszékiek is részesei voltak Nagysalló jubileumi ünnepének
A felvidéki testvértelepülés falunapján kulturális műsorral, közös főzéssel és baráti találkozásokkal erősítették tovább a települések…

Előkészítik a Kapszeg-tó egyszeri vízpótlását
A következő időszakban a tartós vízmegtartás lehetőségeinek kidolgozására kerülhet a hangsúly.

Kisrepülőt vitt el a kalocsai repülőtérről, majd egy napraforgótáblában hajtott végre kényszerleszállást egy férfi
A történtek során a rendelkezésre álló információk szerint senki sem sérült meg.

Lezárások lesznek Pakson, változik a helyi közlekedés menetrendje
Az egész napos lezárás miatt módosított útvonalon fognak közlekedni egyes buszjáratok.

Porga Ferenc: Szervezzük meg együtt a szüretit!
A korábbi döntés változásáról a település polgármestere péntek reggel számolt be.

Elmarad a szüreti mulatság Tamásiban, de a helyiek nem hagyják veszni a dolgot (FRISSÍTVE)
Porga Ferenc, Tamási polgármestere tegnap jelentette be, hogy a város legnagyobb rendezvénye elmarad.

A MOHU mobil visszaváltó automatával segíti a Paksnál folyó munkálatokat
A környezetvédelmi célokat és közösségi felelősségvállalást egyszerre szolgáló megoldás lehetővé teszi, hogy a Paks térségében…

Egy korszak véget ér: bezár a legendás bonyhádi zománcgyár
A nagy múltú EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. néhány nappal ezelőtt felszámolás alá került, és az…

Adományokkal segíti az iskolakezdést Dombóváron a BTESZ Alapítvány
Az új tanév kezdetét idén is támogatással tette könnyebbé a Dombóvári Új Esély Központ és…

















