Adathalász SMS-ekben próbálnak adatokat kicsalni ismeretlenek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre (NEAK) hivatkozva – hívta fel a figyelmet a szervezet az MTI-nek szerdán küldött közleményében.

A közlés szerint az elmúlt időszakban több bejelentés érkezett arról, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nevében „NEAK TAJ kártya megerősítése” tárgyú SMS-ek kerültek kézbesítésre. Az üzenetben a TAJ-kártyáról és megújításáról értesítik a fogadó felet, és egy – vélhetően adathalász – webhely felkeresését kérik.
A NEAK felhívja a figyelmet, hogy az üzenet nem a szervezettől származik, azt senki ne nyissa meg.
Emellett kiemelik, hogy a NEAK semmilyen formában nem küld SMS-t ügyfeleinek, főleg nem lejárt TAJ-kártyáról, tekintve, hogy TB-azonosítójelet tartalmazó hatósági igazolvány olyan okmány, ami nem jár le. Továbbá, ahogy más hivatalos szerv, a NEAK sem kér SMS-ben bankkártyaadatot vagy hitelesítési díjat.
A NEAK az ügyben megtette a szükséges intézkedéseket.


Forrás: MTI / Kiemelt fotó: Google, illusztráció










