A TISZA-frakció titkos szavazással Dr. Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte Magyarország köztársasági elnökének. A több évtizedes bírói és jogászi tapasztalattal rendelkező szakember jelöléséről az Országgyűlés augusztus 11-én szavaz.

A párt parlamenti képviselőcsoportja az eddigi egyik legfontosabb döntését hozta meg, amikor titkos szavazáson Dr. Baka András jelölését támogatta. A jogászt a párt vezetése három jelölt közül ajánlotta a frakció figyelmébe.
Dr. Baka András több évtizedes hazai és nemzetközi jogászi, valamint bírói tapasztalattal rendelkezik. 1990 és 1998 között az Államigazgatási Főiskola főigazgatója volt, 1991 és 2008 között pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként dolgozott. 2009-ben az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta.
2011-ben az Országgyűlés fideszes többsége idő előtt távolította el tisztségéből, ezt követően kúriai bíróként folytatta pályafutását.
A közlemény szerint Baka András egész életútja során kiemelten fontosnak tartotta a hatalmi ágak elválasztásának elvét, valamint következetesen kiállt a jogállam és a bírói függetlenség mellett. A frakció álláspontja szerint szakmai tapasztalata és függetlensége különösen fontos lehet az ország előtt álló alkotmányozási időszakban.
A párt úgy véli, olyan köztársasági elnökre van szükség, aki szakmai tekintélyével, közjogi és alkotmányos tapasztalatával hozzájárulhat a jogállami működés helyreállításához, valamint képes lehet megtestesíteni a magyar nemzet egységét.
Az elmúlt hetekben több ezer magyar állampolgár több tucat jelöltet ajánlott a közösség figyelmébe. A vezetés ezek közül tíz olyan személlyel tárgyalt, akik alkalmasak lehetnek az államfői tisztség betöltésére. Közülük három jelölt került a képviselőcsoport elé, amely végül titkos szavazással Baka András mellett döntött.
A frakció szerint jelölésével olyan államfő kerülhetne az intézmény élére, aki visszaadhatja a köztársasági elnöki tisztség valódi méltóságát, egyesítheti a nemzetet, és a mindenkori parlamenti többséggel szemben is képes lehet alkotmányos ellensúlyt jelenteni.
A párt hangsúlyozta: megítélése szerint a rendszerváltás óta most először történik olyan államfőjelölés, amely nem pártalkuk vagy kizárólag pártpolitikai szempontok alapján születik. Egy szakmai életútjával már bizonyított, pártatlan és független jelöltet ajánlanak az Országgyűlésnek.
Az államfő személyéről a parlament augusztus 11-én szavaz.

Forrás: Magyar Péter Facebook oldala / Fotó: Google, illusztráció














