Egy lázadás anatómiája, avagy hogyan lett a költészettel átszőtt bluesrockos ellenállásból trágár szövegmondásos elitellenesség.
Lázadni többféleképpen lehet. Például Jim Morrison-módra, vagy úgy, mint ahogyan azt a rapzenészek egy bizonyos szegmense teszi. Az egyik oldalon valóságos kultúrmisszió zajlik, versekkel, Blakey-idézetekkel, kiművelt jazz- és blues rock ágyazattal, a másik térfélen pedig durva, zsigeri nyelvezettel operáló, haraggal vegyes tehetségtelenségben tobzódó gyűlöletcunami testesül meg.
„Csak” hatvan év telt el azóta, hogy Morrison elszórta a kultúrlázadás első spóráit. És itt tartunk most. Nincsenek versek, nincsenek dallamok. A repetitív vulgaritás diszharmóniája zeng. Mi lesz itt újabb hatvan év múlva?
Jim Morrison egy popkulturális iránytű volt a ’60-as évek Amerikájában: képes volt zenével és költészettel is „felrobbantani” a nyugatot. Az „is” abban a kontextusban értendő, hogy Morrisonnak nemegyszer meggyűlt a baja a törvénnyel. De balhék nélkül is könnyűszerrel „lángra lobbantotta” a Venice Beach-et és szerte a világot.
A Venice Beach volt az epicentruma a Morrison-féle kultúrrobbanásnak. Molekuláris szinten belénk ivódott a munkássága. Na de hogyan is jutottunk el idáig? A kultúrlázadás miképp vált közönséges és vulgáris utcazenévé?
ÉRDEKEL MÉG TÖBB VÉLEMÉNYCIKK? Kattints ide!
A hetvenes években útelágazáshoz érkezett a lázadás zenébe ágyazása: az egyik oldalon létrejött a hard rock és a heavy metal mint a rockzene és a lázadás új szinonimája, a másik oldalt pedig a rap, a ritmikus szövegmondásos hip-hop stílusirányzat sajátította ki magának. A diszkókorszak hajnalán a rapben még a ritmusok és a tánc kerültek a fókuszba, majd mindez átváltott a bűnözés, az alvilág és az utcai bandák aláfestőzenéjévé.
A hard rock/heavy metal pedig megmaradt úgy a lázadás egyik eszközeként, hogy leginkább külsőségekben és/vagy zenei megnyilvánulásban öltötte magára a extremitás jelmezét. Ha ma lenne huszonéves Jim Morrison, vajon melyik stílusirányzat mellett törne lándzsát?
Tisztában vagyok vele, hogy a rappelés egyben verselés, de ne legyenek illúzióink: „ahol csak vulgáris rímek férnek el, ott a költészet disszonáns bölcsészet”.
Kovács Krisztián
Kiemelt fotó: AI
