Egy órán belül megtalálták a tamási rendőrök a bajba jutott férfit.

Egy simontornyai lakos tett bejelentést a rendőrségen november 15-én 16 óra 28 perckor, hogy délelőtt a barátja elment a kisszékelyi erdőbe gombát szedni, ám eltévedt, és nem tud kijutni.
A rendőrök azonnal felvették a kapcsolatot telefonon a bajba jutott férfival. Ő elmondta nekik, hogy egy földes úton ment be az erdőbe, amin körülbelül 4-5 kilométert tett meg. A sűrű köd miatt azonban nem lehetett tájékozódni, így eltévedt.
A simontornyai körzeti megbízottak azonnal elindultak, viszont a szolgálati autó a rossz állapotú úton nem tudott továbbhaladni. A két rendőr gyalog folytatta a keresést, miközben folyamatosan telefonos kapcsolatban voltak a férfival.

A férfi megosztotta a rendőrökkel, hogy lát egy vadászlest, valamint egy turistaútvonal jelét is. Az egyenruhások követték a jelet, és 17 óra 30 perckor rátaláltak az elfáradt férfira. Visszakísérték a rendőrkocsihoz, ahol először vizet adtak neki, mivel egész nap nem ivott. Szerencsére a fáradtságon és a vízhiányon kívül más baja nem esett.
Mivel nem szorult ellátásra, ezért a rendőrök hazakísérték a 61 éves férfit.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy aki erdőbe indul, mindig vigyen magával vizet, és legyen nála mobiltelefon is.

Forrás / Kiemelt fotó: TVMRFK





