Szakmai egyeztetést tartott a Paksi Közlekedési Kft. május 5-én. Mint ismert, a város tömegközlekedését biztosító cég korábban 509 millió forintot nyert különféle fejlesztések, projektek előkészítésére. Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program által biztosított forrásból többek között új járművek beszerzését és korszerű utastájékoztató rendszer előkészítését hajthatja végre a cég – írja a Telepaks.
Május 5-én délelőtt kezdődött az a szakmai egyeztetés, amelynek a Paksi Közlekedési Kft. épülete adott otthont. Több ország neves szakértője érkezett a céghez. Mint ismert a Paksi Közlekedési Kft. korábban 509 millió forint vissza nem térítendő forrást nyert IKOP-os pályázaton különféle fejlesztések előkészítésére. A pénteki program ehhez a projekthez kapcsolódott.
– Azzal a céllal szervezte a programot a város tömegközlekedését végző cég, hogy a jövőbeni fejlesztéshez szükséges tanulmányokat, dokumentációt előkészíttesse – mondta Tavi Tamás, a Paksi Közlekedési Kft. ügyvezetője, hozzátéve, hogy a tanulmányoknak a bemutatása, egyeztetése, szakmai ütköztetése megtörtént. A cég egyébként rendszeresen, 2-3 hetente tart munkaközi értekezletet annak érdekében, hogy megpróbálják a lehető legjobb eredményterméket kihozni az előkészítésről szóló projektből.
Közösségi közlekedés fejlesztése elektromos autóbuszok beszerzésével Pakson és gazdasági övezetében – ez a projekt hivatalos neve. A vissza nem térítendő támogatásból a Paksi Közlekedési Kft. a már meglévő buszflotta bővítésének előkészítését is tervezi.
Tavi Tamás arról tájékoztatott, hogy két hidrogénbusz beszerzése is szerepel az előkészítendő feladatok között, a hozzájuk tartozó töltőinfrastruktúra megvalósításával együtt. Ezen kívül tíz plusz öt elektromos busszal szeretnék bővíteni a járműparkot, szintén az e-buszokhoz kapcsolódó töltési rendszer kiépítésével. Újdonság lesz a korszerű utastájékoztató rendszer, amelynek előkészítése is szerepelt a május 5-én tartott program témái között. A fejlesztésekre a forrást a jövőben az IKOP Plusz program keretében kívánja lehívni a Paksi Közlekedési Kft.
Tavi Tamás elmondta, hogy az eddig szinte kifogástalanul teljesítő rendszer bővítését megelőzően a Paksi Közlekedési Kft. hamarosan egy újabb elektromos buszt tesztel. Egy Mercedes típusú, nulla károsanyagkibocsátású jármű áll majd szolgálatba a teljes útvonalhálózaton próba céljából. A Város Napján, május 20-án az érdeklődők meg is nézhetik majd az elektromos buszt.
Forrás / Fotó: Telepaks