, ,

Felújították az Aranyerdő Óvodát, friss videón tekinthetünk be a tamási intézménybe

tolnamegyeihirek.hu - Felújították az Aranyerdő Óvodát, friss videón tekinthetünk be a tamási intézménybe

Az óvodások és bölcsődések már használatba vették a frissen felújított épületet.

tolnamegyeihirek.hu - Felújították az Aranyerdő Óvodát, friss videón tekinthetünk be a tamási intézménybe

Tamási Város Önkormányzata 315 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében az Aranyerdő óvoda felújítása című projekt megvalósítására 2025 novemberében. Az épület renoválása már befejeződött, a csoportok használatba vették szeretett óvodájukat.

A település közösségi oldalán megosztott videóban Porga Ferenc beszélt a felújításról, miközben betekintést nyújtott az elkészült csoportszobákba.

A városvezető elmondta, hogy a lapostetős épület teljes felújításon esett át, így megkezdődhet a gyerekek számára a modern oktató- és nevelőmunka. A projekt során hét csoportot tettek rendbe, a meglévő körülményekhez viszonyítva teljesen vagy részben.

A bemutatóból az is kiderül, hogy a csoporthelyiségeket klimatizálták a komfortérzet növelése érdekében. Mindemellett korszerűsítették a fűtés- és villamosenergetikai rendszert, valamint a kiszolgáló helyiségeket. Az épület északi részében egy fedett teraszt is kialakítottak.

A gyerekek augusztus 24-től vehettek vissza megszokott helyükre, és már most látszik, hogy az újításokkal mindenki elégedett.

tolnamegyeihirek.hu - Felújították az Aranyerdő Óvodát, friss videón tekinthetünk be a tamási intézménybe

tolnamegyeihirek.hu - Felújították az Aranyerdő Óvodát, friss videón tekinthetünk be a tamási intézménybe

Videó: Tamási Város Önkormányzata / Kiemelt fotó: Tamási Aranyerdő Óvoda és Bölcsőde