
Julia Piestrzynska személyében fiatal, ambíciózus játékos érkezett a csapathoz a Polkowice együttesétől – jelentette be a szekszárdi csapat hivatalos weboldalán.

Julia szülőhazájában kezdett kosárlabdázni és eddigi karrierje során kizárólag lengyel csapatokban játszott. 4 szezont a Gdynia csapatánál töltött, 2022 szeptembere óta pedig az Euroligás Polkowice-t erősítette.
Az idei évben 8 mérkőzésen átlagban 23.4 percet töltött a pályán a legrangosabb nemzetközi sorozatban, mely idő alatt 5.1 pontot, 2 lepattanót és 2.1 gólpasszt, a lengyel bajnokságban pedig 10 mérkőzésen 26.5 percet, 7.9 pontot, 2 lepattanót és 3.5 gólpasszt átlagolt.
Vezetőedző, Magyar Bianka így vélekedett Julia érkezéséről:
„Fiatal tehetséggel bővült a csapatunk, aki az elmúlt időszakban a Polkowice együttesében bontogatta szárnyait. A kosárlabda a vérében van, hiszen édesanyja híres lengyel kosárlabdázó volt, aki nagy hatással van lánya pályafutására. Julia nem csak tehetséges játékos, hanem jó csapatember is, aki mindig a közösség érdekeit tartja szem előtt. Bízunk benne, hogy elhivatottsága segíteni fogja csapatunkat a jövőbeli célok elérésében.”
Julia papírjai időben elkészültek, így a holnapi Vasas elleni magyar bajnoki mérkőzésen be is mutatkozhat hazai közönség előtt.

Forrás: TARR KSC Szekszárd / Fotó: Wbasket