Bonyhád Majos városrészéből örömteli hírek érkeztek: a beszerzéseknek köszönhetően útfelújítások és folyamatban lévő kivitelezések révén válik elérhetővé a biztonságos közlekedés a helyiek számára.

Július végén hivatalosan is lezárult a Majos XIII. utca felújítása, amely a Belterületi utak fejlesztése Bonyhádon II. ütem című projekt részeként valósult meg. A munkálatok március közepén kezdődtek, és a városi gyereknapra az út gyakorlatilag már elkészült. A beruházás során megújult az út szegélyezése, kétoldali nemespadka épült, valamint 418 méter hosszan új aszfaltburkolat készült.
A felújításnak köszönhetően a környéken élők, valamint a Majosi sporttelepre közlekedők biztonságosabb, rendezettebb úton érhetik el úti céljukat.

A projekt másik helyszínén, a Wernau utcában is folyamatos a kivitelezés. A munkálatokat egy szükséges víziközmű-áthelyezés lassította, de a kivitelező, az MVH-Force Zrt. várhatóan szeptember végére befejezi az útépítést.
Ezen felül a sikeres közbeszerzési eljárásnak köszönhetően a kivitelezés közel 50 millió forinttal kedvezőbb áron valósul meg az előzetesen tervezettnél. A döntéshozók célja, hogy ez a megtakarítás is Bonyhád fejlődését szolgálja, és lehetőség szerint a folyamatban lévő fejlesztésekre fordíthassuk.
A beruházások Magyarország Kormánya és az Európai Unió társfinanszírozásával valósulnak meg.


Forrás / Fotók: Bonyhád Város oldala













