Könnyen lehet, hogy főként csak az érintettek, vagy a szakma képviselői tudják, hogy június a gerincferdülés (scoliosis) hónapja. Részben ennek apropóján látogattunk el a GyógytornÁSZ Bonyhádon nyílt új rendelőjébe.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Bátaszéken várja pácienseit a GyógytornÁSZ csapata. Bóta Gyula tulajdonos, vezető gyógytornász – aki már két alkalommal is megfordult a TolnaTalk Podcast stúdiójában – hosszú évek óta fogadja pácienseit a bátaszéki helyszínen. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a szaktekintélynek számító gyógytornász és csapatának foglalt időpontjai közé szinte egy gyufaszálat sem lehet beszorítani, akkora az igény a számos gyógyászati technikát kínáló szolgáltatásaikra. Olyannyira, hogy az ország szinte minden szegletéből érkeznek hozzájuk a páciensek.

Részben emiatt is döntöttek úgy, hogy egy újabb helyszínen is elérhetővé teszik a mozgásszervi-, gerinc-, vagy egyéb rendellenességekkel küzdők számára gyógyászati szolgáltatásaikat.
Így nyitotta meg kapuit nemrég Bonyhádon is a GyógytornÁSZ.
Ottjártunkkor Bóta Gyula hívta fel a mi figyelmünket is arra, hogy június a gerincferdülés hónapja. Elmondta, hogy sajnálatos módon egyre több érintettje van ennek az elváltozásnak, viszont szerencsés, hogy mára már rendelkezésre állnak olyan gyógyászati technikák, amelyekkel nagyon hatékonyan orvosolható a scoliosis.
A GyógytornÁSZ rendelőjében a gerincferdülés kezelése egy úgynevezett SEAS módszerre épülő állapotfelméréssel kezdődik, melynek segítségével nagy pontossággal meghatározható, hogy a gerinc mely területét érinti az elváltozás. Ez a felmérés jelöli ki a további kezelések és önkorrekciós gyakorlatok irányait is, melyekkel megerősíthető a gerincet is tartó törzsizomzat, és helyreállítható a gerincferdülés.

Természetesen a bonyhádi helyszínen nemcsak a scoliosisos pácienseket fogadják, a GyógytornÁSZ teljes szolgáltatási köre elérhető mindenki számára. A különböző terápiák és technikák listáját meg sem próbáljuk itt felsorolni, viszont ide kattintva minden egy helyen megtalálható.
A GyógytornÁSZ weboldalán a szolgáltatásokra időpontot is lehet foglalni, legyen szó akár a bátaszéki, akár a bonyhádi helyszínről.
És bár még nem olyan rég nyílt meg a bonyhádi praxis, Bóta Gyula zárójelben megjegyezte, hogy voltak már olyan gondolatai, hogy még tovább bővítik a GyógytornÁSZ hálózatot.


GYÓGYTORN”ÁSZ”
Bátaszék, Budai udvar 44-46.
Bonyhád Rákóczi utca 18.
Támogatott tartalom / Kiemelt fotó: Bóta Gyula vezető gyógytornász kezeli páciensét / TMH














