Amint arról hírportálunk is beszámolt, a Paks 3-1-re győzött a kiesett Diósgyőr vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 33., utolsó fordulójának szombati játéknapján. Bognár György vezetőedző mellett a PFC csatára, Hahn János is nyilatkozott a győztes meccs kapcsán.

Hahn úgy fogalmazott, egyértelmű céljuk a győzelem volt, és ez sikerült is nekik.
„Így utólag mondhatom azt, hogy elég hamar lerendeztük. Nyilván bosszant a kihagyott tizenegyes – kicsit önző voltam, a kettő rúgott gól után szerettem volna egy harmadikat is, de összességében a legfontosabb, hogy megvan a bronzérem. Az idei idényünk egy hullámvasút volt, főleg a tavasz. Ez egy nagyon szép eredmény, annak fényében, hogy a szezon közben milyen állapotban voltunk. Nagyon örülök, hogy egyenesbe jöttünk a végére, és megszereztük a harmadik helyet”
– értékelt a csatár.

KAPCSOLÓDÓ: Győzelemmel és bronzéremmel búcsúzott a szezontól a PFC
Bognár György pedig azt emelte ki nyilatkozatában, hogy ebben a szezonban nem voltak eléggé hatékonyak, a játékosoktól egyénileg többet vár jövőre.

KAPCSOLÓDÓ: Bognár: A második félidőben kicsit ráültünk az eredményre

Forrás / Fotó: paksifc.hu














