Belehalt sérüléseibe a délután közlekedési balesetet szenvedett férfi – tájékoztatott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, baleset történt augusztus 30-án 11 óra 40 perc körüli időben a 6-os főút 137-es kilométerszelvényében Szekszárd és Tolna között, az úgynevezett Vöröskeresztnél.
KAPCSOLÓDÓ
Egy férfi közlekedett autóval a 63-as főúton a 6-os főút irányába.
A kereszteződéshez érve kanyarodása során figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítását, és kihajtott a Paks irányából Szekszárd irányába közlekedő személygépkocsi elé.
A két jármű összeütközött. A balesetben a kanyarodó járművet vezető férfi a helyszínen elhalálozott.
A helyszínelés és műszaki mentés idején forgalomkorlátozás volt érvényben. 16 órától a főút ismét teljes szélességében járható.

Forrás: TVMRFK / Fotó: Google, illusztráció