A mai, digitális kultúra világában komoly feladat egy hagyományőrző tánccsoportot fenntartani, amely nem csak a tradíciók életben tartását tűzte ki zászlajára, hanem dinamikus közösségépítő szerepet is betölt. Immár harmincöt éve, hogy megalakult a zombai tánccsoport, amely számos sikerélményt és külföldi fellépések végeláthatatlan sorát tudhatja maga mögött. Szerkesztőségünk e jeles alkalomból kereste fel személyesen a csoport vezetőjét, Toláczi Józsefet, akivel visszaástunk egészen a kezdetekig, kitértünk a jelentősebb eseményekre és egy kicsit a jövőbe is kitekintettünk.
Hogyan, minek a mentén alakult meg a tánccsoport ?
Nagyon érdekes szituációból indult ez az egész: a zombai fiatalok összefogtak ,- én akkor idejártam udvarolni Zombára – hogy szervezzenek szüreti napot, és akik jelentkeztek, azokból alakult ki gyakorlatilag a tánccsoport. Érdekesség, hogy a fiatalok nem nagyon ismerték egymást. Ez első nagy feladat az volt, hogy ne csak a tánctanítás kerüljön fókuszba, hanem a közösségalakítás is. Megkerestük a viseleteket, nagyszülőkét, dédszülőkét, a táncanyag ismert volt, sárközi anyagra építettek, mert a település nagy része magyar volt, illetve akik betelepültek, azok is felvették ezt a viseletet. Én váraljai táncosként kerültem ide, ismertem ennek a táncnak a vonalát, tudtam, merre kell képezni, hiszen előtte voltam már táncoktató.
Van-e olyan mérföldkő, melyet kiemelnél az elmúlt három és fél évtizedből?
Nagyon érdekes volt a külföldi kapcsolatok megszerzése. Egyszer elmentünk Mórágyra táncolni, és ott egy idős ember megszólított, hogy ő tud egy Hamburg melletti csoportot, amely magyar csoportot keres, következő évben pedig már utaztunk is Quarendorfba. Egy nagyon jó kapcsolat alakult ki a tánccsoport és az ottani között, ami később testvérkapcsolattá fejlődött. Körülbelül harminc külföldi utat tudhatunk magunkénak: annak idején működött még egy fesztiváliroda, ahová be lehetett jelentkezni, és a fesztiválokon való részétel hozta a kapcsolatokat. Voltunk például Erdélyben, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Franciaországban, Svédországban és többször Németországban.
Milyen szerepet játszik az egyesület a helyi közösség életében? Milyen értékeket sikerült átadni a generációknak?
Azt gondolom, hogy nagyon nagy szerepet játszik, főleg az elején volt ez így. Az első tíz-tizenöt évben az újdonság ereje hatott mindenkire, nagyon sokan voltunk táncosok. Aztán később a pandémia közbeszólt, most már sajnos nem vagyunk annyian, mint az elején. De minden fontos rendezvényen részt veszünk, egy stabil pont vagyunk a település életében. Sikerült azt is megvalósítani, hogy körülbelül 15-20 éve az általános iskolában létrejött a zeneiskola néptánctagozata. Ez azért pótolja az egyesületbe a táncosokat.
Milyen eseménnyel készültök megünnepelni az évfordulót?
Az idén volt már kettő, ahol ünnepelgettünk, de év végén vagy jövő év elején szeretnénk egy olyan eseményt, amelyre visszahívnánk az összes táncost, aki valaha a közösség része volt és vissza szeretne jönni, és együtt ünnepelni, mert a harmincöt év nem kis idő.
Milyen a mai, digitális korban táncegyesületet fenntartani?
Nehéz! Azért nehéz, mert még valaha régen, amikor alakult a tánccsoport, sokkal kevesebb szórakozási lehetősége volt a gyereknek, most pedig özönlik minden, ott van a számítógép, a telefon, a sok közösségi oldal, melyek kényelmesebbek. Erre élő példa volt a pandémia: az emberek elkényelmesedtek otthon. Lehetett játszani, azért beszélgetni is egymással, létrejöttek kisebb közösségek. Miután újranyitottunk, az első néhány próbán rengetegen voltak, utána sokan azt mondták, hogy ez fárasztó, meg hogy a kis közösség mégiscsak jobb. Tehát akkor vettük észre, hogy ezeket a nagyobb közösségeket bizony ez tönkreteszi, és ezért mindig topon kell lenni, hogy valami újat kapjon a táncos, képezve legyen, feladata legyen.
Hála Istennek elég sok fellépésünk van, mindig van mire készülni. A téli hónapok alatt ott van a műhelymunka, ahol felkészülünk a következő évadra, ami általában május 1-jével indul.
Mi a társulat hosszú életének titka?
Örökös alázat a táncos felé. Értékelni, még akkor is, ha szigorúan, értékelni és folyamatos érdeklődést tanúsítani iránta, éreztetni vele, hogy ő kell a csoportba, mert nélküle nincsen semmi.
Milyen vízióitok vannak a jövőre nézve?
Vissza szeretnénk állítani azt a rendet, hogy minden évben legalább egy külföldi utunk legyen, mert mindig is a külföldi út volt a mézesmadzag. Mivel régen volt már a csoport minősítve, úgy érzem, hogy itt az idő egy újabb megmérettetésre, mert minden országos szervezetnek a tagja vagyunk, de nem voltunk az utolsó 10 évben minősítve. Ez is egy nagy feladat most.
Fotó: Toláczi József, TMH
