Ismerünk népmeséket, amikor a fiatal főhős felkerekedik és elmegy szerencsét próbálni, majd a történet – egészen sok csavarral – nem várt véget ér. Mai cikkünknek két ilyen főhőse is van, és közös történetüknek ez korántsem a vége, inkább egy új kezdete. Interjú.
Boros Dávid és Kákonyi Andor neve ismerősen csenghet azoknak, akik korábbi cikkeinket olvasták már a Csajda Csárdáról. Aki esetleg lemaradt volna róluk, itt és itt pótolhatja. Érdemes…
Ma nagyobb mélységben nyerhetünk betekintést a két vendéglátó-vállalkozó történetének kezdeteire, motivációikra, mélységeire, magasságaira, és végül egy teljesen új történet kezdetére.
tolnamegyeihirek.hu: Nem kezdhetnénk mással, mint hogy mikor alakult ki nálatok az ételkészítés iránti szeretet, szenvedély?
Kákonyi Andor: Nagyon érdekes, hogy én teljesen más területen, rendészeten kezdtem meg a középiskolai tanulmányaimat anno, amiről aztán hamar kiderült, hogy nem annyira nekem való, így értelemszerű volt számomra, hogy új irányt kell néznem. Érdekes, hogy nem is igazán szerettem akkoriban még főzni, csupán azért készítettem magamnak az ételeket, hogy a saját szám íze szerint ehessek. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy van egy nagybátyám, aki akkoriban a Paksi Halászcsárdában dolgozott és elég sokat beszélgettem vele a vendéglátásról. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy kitanulom a szakács szakmát.
Boros Dávid: Nekem egy kicsit korábbra köthető. Emlékszem, hogy már kis koromban palacsintát sütöttem otthon, és mivel általában nem volt túl sok édesség otthon, mindig csináltunk grillázst, mert az könnyen meg tudtuk csinálni. Ez nagyjából 7-8 éves koromban volt. Általános iskolában pedig már konkrétan tudtam, hogy én szakács akarok lenni, így egyértelmű volt, hogy vendéglátós iskolába megyek az általános után. Itt ismertem meg Andort is.
TMH: Igen, pont ez lett volna a következő kérdés is, hogy honnan az ismeretségetek?
K.A.: Középiskolás időkből. Pont az az érdekes, hogy mindketten itt, a Csajdában tanultuk a szakmát, itt dolgoztunk gyakorlaton. Végül az iskola után, némi budapesti és vidéki kitérő után, én kimentem külföldre, hogy folyami hajón dolgozzak.
B.D.: Én meg nem sokkal később követtem. De úgy, hogy én nem tudtam, hogy Andor hol dolgozik, csak jött egy lehetőség, folyami hajókra kerestek szakácsokat, én pedig jelentkeztem. Kint szembesültünk azzal, hogy egy helyen fogunk dolgozni. Végül aztán 10 évig „hajókáztunk” együtt.
TMH: Ott jött az ötlet, hogy saját éttermet szeretnétek?
K.A.: Az még egy érdekes történet volt, ugyanis egy csapatépítő tréning keretében elmentünk pecázni és akkor már egy ideje kiadó volt a csárda. Én már éreztem, hogy a hajós munkám nem fog sokáig tartani, szerettem volna váltani. Valamiért vonzott ez a hely, szerettem volna csinálni.
B.D.: Aztán a jól sikerült csapatépítős horgászat közben jött az ötlet, hogy mi lenne, ha közösen kivennénk a helyet. Akkor bár kézbe csaptunk, pár nap múlva azért összecsörögtünk, hogy „emlékszel mit beszéltünk?” Szerencsére mindketten emlékeztünk, így elkezdtünk utánajárni a dolognak.
TMH: Még egy pillanatra kanyarodjunk vissza a hajós évekhez. Mennyire tett hozzá a szakmai, emberi fejlődésetekhez? Tanított valami olyat a kint töltött 10 év, amit most itt tudtok kamatoztatni?
K.A.: Bármennyire nem látszik, én egy kifejezetten türelmetlen ember vagyok, így nekem nagyot adott a hajós munka emberileg abban, hogy elfogadjam az emberek sokféleségét, és türelmesebben álljak hozzájuk.
B.D.: De persze szakmailag is nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk, viszont az az érdekes, hogy itt a környéken elég nehéz lenne kamatoztatni azt, amit ott tanultunk.
K.A.: …mert itt úgy tűnik, hogy annyira igény sem lenne rá. Például a francia konyha fogásai, melyek nagyon sok párolt elemet tartalmaznak, nem mennek itthon annyira.
B.D.: Pedig jóval egészségesebbek is, mint ahogy itthon többnyire étkeznek az emberek. Hiába tudunk könnyedén elkészíteni egy különleges nyolcfogásos francia menüsort, nagyon szűk az a réteg itthon, amit meg tudnánk szólítani vele.
K.A.: Igen, továbbra is a kemény, magyaros ételekre van a legnagyobb igény, legyen szó menüről, vagy a’la carte-ról. Csak egy példát mondok. Nemrég betettünk menübe egy pacalos ételt. Húsz kiló pacal úgy elfogyott, hogy észre sem vettük. Pedig az is egy elég megosztó étel., de úgy tűnik, tényleg ezekre van igény a környéken.
TMH: Ti azért megszerettétek a jellegzetes külföldi ételeket a hajós évek alatt?
K.A.: Igen. Javarészt francia ételeket készítettünk, de azokat is régiókra bontva kell kezelni. Franciaország azért elég nagy, és a különböző tájegységeknek megvannak a sajátosságai. Mi főként az elzászi régióban dolgoztunk, így annak az ízvilágát sajátítottuk el leginkább. De voltak ételek a bourdaeux-i régióból, és persze sok olyan utunk volt, ami több országon át vezetett. Ha például a Dunán lehajóztunk Linztől a Fekete-tengerig, akkor mindig olyan menüt készítettünk, ami az éppen aktuális állomásra jellemző. Volt például egy bécsi, egy magyar, egy szerb, egy bolgár menüsor.
TMH: És akkor 10 év hajózás után megtörtént a nagy hazatérés, valamint az ominózus pecázás, és ismét megnyílt az étterem. Mennyit tartottatok meg a nagy múlttal rendelkező csárda jellegzetességeiből, akár fogásaiból?
K.A.: Voltak kedvenc ételeink innen korábbról, néhányat már csak a tradíció tisztelete miatt is fennhagytunk az étlapon. Például a velős ételek. Ezt a környéken nagyon szeretik, és nem is lehet sok helyen kapni. Vendégeink egyik kedvence a Holnaptól fogyókúrázom fantázianévre hallgató tételünk. A tarjaszeletek velőraguval tálalva, reszelt sajttal, kakastaréjjal és lyoni hagymával. Plusz a köret. Az nagy favorit.
B.D.: Az étlapunk kialakításánál arra törekedtünk, hogy – csárda lévén – a helyi sajátosságokhoz, a jól bevált ételekhez adjuk hozzá a saját elképzeléseinket. Nem gondoltuk újra teljesen az ételeket, az nagyon rosszul is el tud sülni, így többnyire maradtunk a tradicionális fogásoknál. Amit viszont nagyon fontosnak tartunk. hogy a vendégekkel ki tudjunk alakítani egy nagyon közvetlen kapcsolatot, mert a finom ételeken túl, szerintünk ez az egyik legfontosabb. Az induló étlapunkat néhány hónap elteltével módosítottuk, voltak tételek, melyeket levettünk róla, és mással helyettesítettük. Fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a különlegességek és az igények között.
TMH: Így, hogy a múlt bizonyos szeleteit megjelenítettétek a jelenben, ha előrenézünk, akkor mit lehet mondani a jövőbeni célkitűzésekről?
K.A.: Szeretnénk fejleszteni az apparátusunkat és optimalizálni a kapacitásainkat. Azt még hozzátenném, hogy mára – legalábbis itt a környéken – elég árérzékeny dolog lett az étterembe járás. Úgy gondolom, hogy egyik legnagyobb erősségünk az ételeink ár-érték aránya, az alapanyagok és az elkészített ételek minőségéből soha nem leszünk hajlandóak lejjebb adni. Konkrétan úgy gondolom, hogy a fogások minőségéhez és mennyiségéhez képest igen alacsonyak az áraink. Ezt pedig a jövőben is szeretnénk tartani.
És szemmel láthatóan tartják is.
De ötletből sincs hiány a Csajda Csárdában, elég ha csak a karácsonyi ajánlatukat megtekintik az étterem Facebook-oldalán ide kattintva.
CSAJDA CSÁRDA
Kalocsa, Csajda utca 2.
Asztalfoglalás és rendelés:
+36 70 365 5312
Szponzorált tartalom
