Hogyan tehetünk hatékonyan egészségünkért? Kiszli Vandával beszélgettünk a kérdésről

tolnamegyeihirek.hu - Hogyan tehetünk hatékonyan egészségünkért? Kiszli Vandával beszélgettünk a kérdésről

Szinte már unalomig ismételt közhely, hogy milyen óriási jelentősége van az egészségünkre nézve a rendszeres testmozgásnak és a helyes táplálkozásnak. Janóczkiné Kiszli Vandával, az Atomerőmű SE kilencszeres világbajnok kajakosával beszélgettünk röviden a témában. Az élsportoló ellátott néhány hasznos tanáccsal is minket.

Az idei szezon harmadik versenye után tudtunk asztalhoz ülni Janóczkiné Kiszli Vandával Pakson, hogy körbejárjuk kicsit a fent említett témákat. Természetesen élsportolóként teljesen más igénybevételnek van kitéve az ember szervezete, és a legtöbb esetben a versenyzés speciális étrendet és felkészülést igényel, viszont alapvetően mindenkire igazak azok a tények, melyek szerint a rendszeres testmozgással és a megfelelő táplálkozással sokat tehetünk egészségünk érdekében. Ebben Vanda is megerősített minket.

Elsőként a felkészülési időszakról beszéltünk, mely kapcsán Vanda elmondta, hogy a téli időszakban egyebek mellett úszással, futással, konditermi munkával, valamint gyógytornával készülnek a tavaszi-nyári szezonkezdésre, mivel evezni ugye nem lehet.

Már itt is nagyon hangsúlyos, hogy a megemelkedett fizikai igénybevétel során az izomzat, az ízületek, a szalagok a lehető leginkább óvva legyenek az esetleges sérülésektől. Ez igaz a fizikai munkát végzőkre, vagy a hobbi szinten sportolókra is. Itt igen fontos, hogy a megfelelő tápanyagbevitel meglegyen, akár jó minőségű vitaminok, táplálékkiegészítők felhasználásával kombinálva.

Vanda hozzátette, neki személy szerint nagyon szerencsés a genetikája abból a szempontból is, hogy nem kell túl szigorúan tartsa a felkészülési időszak alatt a diétát, viszont arra mindig nagyon odafigyel ő is, hogy a lehető legjobb minőségű ételeket fogyassza. A vitaminok, ásványi anyagok és táplálékkiegészítők kérdésével kapcsolatosan szintén ez az álláspontja; mindenből csak a megbízható, magas minőségű, természetes alapanyagú készítményeket veszi le a polcról.

Vandát kérdeztük még arról is, hogy egy esetleges sérülés, izom- vagy ízületi húzódás esetén mi a bevált módszere a mielőbbi regenerálódásra. Elmondta, hogy szerencsére ritkán történik vele ilyen, viszont a sportolók és a fizikai munkát végzőknek is nagy segítséget tudnak nyújtani a különböző kineziológiai tapaszok, szalagok. Természetesen ebből sem mindegy, hogy milyen minőségűt vesz az ember, és magától értetődő, hogy minden sérülés esetében érdemes felvenni a kapcsolatot egy orvossal. A regenerálódást viszont szintén nagyon hatékonyan tudják ezek az egészségügyi kellékek segíteni.

Ezen a ponton érdemes megemlíteni, hogy ezek az eszközök nemcsak a sportolóknak, fizikai dolgozóknak tudnak segíteni, hanem rengeteg mozgásszervi betegségben szenvedő embernek tudnak hatékony megoldást kínálni. Itt szintén a fenti szabályok érvényesek: kérjük ki szakértő véleményét, állásfoglalását, csak megbízható forrásból vásároljunk, és ne sajnáljuk a pénzt a jobb minőségű termékre, hiszen az egészségünk megőrzése mindennél fontosabb.

A kilencszeres világbajnok kajakossal arról is szót ejtettünk, hogy milyen korban érdemes elkezdeni komolyabban foglalkozni valamilyen sportággal. Vanda elmondta, hogy szerinte a 14-16 éves korcsoport már sokkal jobban terhelhető, így érdemes már ebben a korban megismerkedni valamilyen szimpatikus sportolási lehetőséggel. Kiemelte, bár fiatalon sokkal jobb az ember regenerációja, mint a kor előrehaladtával, a plusz terheléshez fontos a plusz tápanyagbevitel, vitamin- és ásványianyag-bevitel, valamint a táplálékkiegészítők esetleges használata.

Ehhez annyit fűznénk hozzá, hogy soha nem késő nekiállni cselekedni az egészségünkért, és mint az élet számos területén, itt is érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre, mint a már fennálló problémák megoldására.

Akármiről is legyen szó, van egy tippünk arra, hogy hova forduljunk, ha szakértő véleményről, jó minőségű vitaminokról, táplálékkiegészítőkről, egészségügyi termékekről, vagy bármilyen kapcsolódó eszközről legyen szó. Elég csak az alábbi elérhetőségek valamelyikére kattintani.

tolnamegyeihirek.hu - Hogyan tehetünk hatékonyan egészségünkért? Kiszli Vandával beszélgettünk a kérdésről

BANTI EGÉSZSÉG- ÉS SPORTÜZLET
Paks, Tolnai út 2. / ATOM CENTER

+36 30 132 0505

Szponzorált tartalom