Indul a Versenyképes Járások Program Tolna vármegyében is

tolnamegyeihirek.hu - Indul a Versenyképes Járások Program Tolna vármegyében is
tolnamegyeihirek.hu - Indul a Versenyképes Járások Program Tolna vármegyében is

A program részleteit korábban már Navracsics Tibor ismertette, a mostani szakmai egyeztetésen pedig Tolna vármegyét érintő feladatokról tárgyaltak, amelyről a Tolna Vármegyei Kormányhivatal is beszámolt.

tolnamegyeihirek.hu - Indul a Versenyképes Járások Program Tolna vármegyében is

A tavaly ősszel meghirdetett, a térségi szemléletű területfejlesztést középpontba állító Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a több település helyzetét egyszerre javító, és ezáltal a lakosság minél nagyobb részét érintő fejlesztések valósuljanak meg a jövőben.

KAPCSOLÓDÓ

Dr. Lehőcz Regina főispán szakmai egyeztetést folytatott Orbán Attilával, a Tolna Vármegyei Önkormányzat elnökével, valamint Szollárné dr. Béleczky Martina osztályvezető asszonnyal a Versenyképes Járás Program Tolna vármegyét érintő lehetőségeiről és feladatairól.

A fejlesztési igények benyújtására a 2025. március 25. és 2025. április 9. között lesz lehetőség.

tolnamegyeihirek.hu - Indul a Versenyképes Járások Program Tolna vármegyében is

Forrás: Tolna Vármegyei Kormányhivatal , MTI / Fotó: Facebook ( Tolna Vármegyei Kormányhivatal, Orbán Attila )