Kiemelkedő eredményt hozott a Paks városában található játszótéri eszközök idei biztonsági ellenőrzése. Ezzel a város országos szinten is az élre került. Mindez köszönhető azoknak a rendszeres vizsgálatoknak, amelyekkel a DC Dunakom Zrt. gondoskodik arról, hogy a gyerekek biztonságos körülmények között használhassák a közterületi játszóeszközöket – írta meg a TelePaks.

A TelePaks beszámolója szerint a városban jelenleg 31 játszótér működik, összesen 465 játékelemmel, melyekből az idén 268 eszköz esett időszakos biztonsági ellenőrzés alá, és szinte kivétel nélkül „csillagos ötös” minősítést kaptak. Minderről Cseh Tamás, a DC Dunakom Zrt. városüzemeltetési vezetője tájékoztatta a helyi hírportált. Mint mondta, a város ezzel országos összevetésben is aranyérmes lett, megelőzve az eddigi listavezető Nagykanizsát. A játszótéri eszközök ellenőrzését egy minisztériumi rendelet szabályozza: háromévente minden játékot kötelező felülvizsgálni, függetlenül annak állapotától vagy korától. Az értékelés szigorú szakmai szempontok alapján történik, és ha egy eszköz nem felel meg az előírásoknak, azonnal ki kell vonni a használatból.
Cseh Tamás úgy véli, az idei eredmény a DC Dunakom Zrt. munkatársainak elismerése is, hiszen a folyamatos karbantartás és ellenőrzés teszi lehetővé, hogy a paksi játszóterek nemcsak számukat, hanem minőségüket tekintve is kiemelkedjenek. A városüzemeltetési vezető azt is elmondta, hogy mindennap zárják és nyitják a közterületi játszótereket, ekkor szemrevételezéssel is ellenőrzik az eszközöket. Hetente egyszer pedig szakember vizsgálja át tüzetesen a játékokat, hogy a legkisebb hibát is időben észleljék. A DC Dunakom Zrt. a lakosság jelzéseire is számít, a játszóterekkel kapcsolatos észrevételeket, meghibásodásokat, javaslatokat a 75/310-411-es telefonszámon lehet bejelenteni.

Forrás / Fotó: TelePaks





