Jelentősen nőtt a lakások albérleti díja Tolna megyében

A korábbi évekhez képest nehezebb helyzetben lesznek azok, akik albérletben szeretnék megoldani a
lakhatásukat a jövőben, köztük az érettségi után egyetemre tartó vagy munkát vállaló diákok. A
legolcsóbb kiadó lakások ugyanis már “elkeltek”, a választék szűkebb lett, a bérleti díjak pedig feljebb
mentek – áll az ingatlan.com elemzésében, amely ismerteti az országos albérletpiaci trendeket.
Emellett bemutatja, hogy Tolna megyében és a megyeszékhelyen, valamint a nagyobb városokban
mennyiért lehet lakást bérelni, hogyan alakult az ottani kínálat az utóbbi egy évben és milyen
hozamokat lehet elérni a lakáskiadással. 
 
Felszívta a kereslet az olcsóbb kínálatot, nyárra változhat a helyzet
 
Az országos kínálatban elérhető albérletek bérleti díja hónapok óta fokozatosan emelkedik. Ennek
eredményeként a fővárosban például május közepén 175 ezer forint volt az átlag, ami 35 százalékkal
haladja meg az egy évvel korábbit. Ezzel párhuzamosan a tizennyolc megyeszékhelyen az összesített
átlagos bérleti díj 18 százalékkal 118 ezer forintra nőtt. Persze az országon belül jelentősek az
eltérések: a nyugat-magyarországi megyeszékhelyeken 120-135 ezer forint, a kelet-
magyarországiakban pedig 100-120 ezer forint volt az átlagos bérleti díj május közepén. 
 
“Az albérletpiaci drágulásban szerepet játszik, hogy a kereslet felszívta az olcsóbb albérleteket a
piacról, azaz szűkült a kínálat. Egy éve még 20 ezer lakás volt a kínálatban, idén májusban viszont alig
több mint 10 ezer albérlet várta a bérlőket, vagyis 49 százalékos csökkenés következett be” – mondta
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A budapesti és Pest megyei kínálat több
mint 50 százalékos csökkenésével párhuzamosan a fővároson kívül visszafogottabban szűkült a piac.
Az ingatlan.com adatai szerint ugyanis összesítve a megyeszékhelyeken 44 százalékkal mérséklődött a
bérelhető lakások száma, a többi településen pedig mindössze alig több mint 10 százalékos volt a
csökkenés. Hozzátette: A lakáseladásokat nagyban befolyásoló kamatemelkedés az albérletpiacot is
érinti. A drágább hitelek miatt kevesebben vágnak bele a kölcsönből történő lakásvásárlásba, ez pedig
visszafogottabb drágulást vetít előre, ami a befektetőket eltántoríthatja. Az elmúlt években a lakások
árának emelkedése ellensúlyozta a lakáskiadással elérhető hozamok csökkenését. 
 
Az ingatlan.com szakértője szerint a kínálat júliusban kezdhet el ismét növekedni, amikor kihirdetik az
egyetemi ponthatárokat. ezt követően ugyanis növekedhet a kiadó lakások száma, a fiatalok pedig
megrohanják az ingatlanhirdetési portálokat.

tolnamegyeihirek.hu - Jelentősen nőtt a lakások albérleti díja Tolna megyében

 
Mi a helyzet a megye albérletpiacán? 
 
Az ingatlan.com elemzése szerint Tolna megyében május közepén az országos trendekkel szemben
bővülés ment végbe:
– 91 lakóingatlant várt bérlőre, ami 15 százalékos növekedésnek felel meg. 
– A megyei átlagos bérleti díjak 118 ezer forintra, azaz 18 százalékkal nőttek. 
 
A legerősebb albérletpiaccal a megyeszékhely rendelkezik a megyén belül. Szekszárdon 37 darab
albérletből válogathattak a bérlők, ez 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi kínálatot. Idén
májusban havonta 90 ezer forintra rúgtak az átlagos bérleti díjak, ez 5 százalékos csökkenésnek felel
meg éves összevetésben. A megyeszékhelyen a lakáskiadással 5,88 százalékos hozamot lehet elérni. 
 

Mi várható az albérletpiacon rövid távon? 
 
Balogh László azt is elmondta, hogy a már említett kamatemelkedés miatt sokan későbbre halasztják a
lakásvásárlást, egy részük ideiglenesen az albérletet választja. Ugyanakkor a szakember úgy látja, ha
valaki most is hitelképes és hosszú távon biztosan tudja törleszteni a hitelét, akkor érdemes a vásárlás
mellett döntenie az albérlet helyett. Ha a kamatok lejjebb mennek, akkor olcsóbb hitelekkel
kiválthatóak a drágább kölcsönök. Amennyiben pedig a kamatok hosszabb távon sem kerülnek lejtőre,
akkor az albérletek drágulása miatt nehezebb lesz előteremteni a megvásárlandó lakáshoz szükséges
önrészt. 
 
Az ingatlan.com elemzése szerint az albérletpiac jövője szempontjából kulcskérdés, hogy a befektetők
mennyire látnak fantáziát a lakáskiadásban. Ha ez számukra nem nyújt megfelelő hozamot, akkor a
megfizethető albérletek kínálata tovább szűkülhet, ezzel pedig a bérlők járnak rosszabbul. Volt ez
másként is, a pandémia hatására másfél évvel ezelőtt rekordszintre bővült a kínálat az albérletpiacon,
ami a bérleti díjakat is negatív irányba tolta. A jelenlegi helyzetben az egyre kisebb kínálat drágulást
idéz elő, miközben a lakóingatlanok árának emelkedése miatt a lakáskiadás hozama nem növekszik.

Forrás: ingatlan.com / Fotó: Google, illusztráció