
Az Atomerőmű SE 85-91-es győzelmet aratott az Egis Körmend otthonában, az elhalasztott mérkőzés pótlásán. A paksiak szervezett, lendületes támadójátékkal és kemény védekezéssel múlták felül a Magyar Kupa ezüstérmesét. A találkozó egyik legjobbja Eilingsfeld volt, aki 27 ponttal zárt.

Szerdán este pótolta a 17. fordulóból elhalasztott bajnoki mérkőzését az Atomerőmű SE az Egis Körmend otthonában.
KAPCSOLÓDÓ
A paksi együttes lendületesen kezdett: Oduro hozta el a feldobást, majd Eilingsfeld révén rögtön megszerezte a vezetést. Kountz triplája, valamint Jones kosara után hamar 7–0-s előnyre tett szert a vendégcsapat.
A hazaiak agresszív védekezéssel próbálták lassítani a játékot, és Pipiras pontjaival egyenlítettek (10–10). A negyed hátralévő részében kiegyenlített küzdelem zajlott, Eilingsfeld hárompontosa után azonban Vuckovic gondoskodott arról, hogy döntetlennel záruljon az első játékrész. (24–24)
A második negyedet Pipiras találata indította, majd Halmai és Kountz is eredményes volt. A paksiak szervezetten és fegyelmezetten játszottak, miközben a védekezésük is jól működött, sikerült semlegesíteniük a Körmend kulcsembereit, köztük Williamst. Dukes közelije után már 32–37-re vezettek, és bár a hazaiak időt kértek, a folytatásban tovább nőtt a különbség. Eilingsfeld zsákolása és Dorogi ziccere után 15 pontos előnnyel vonulhatott az ASE a nagyszünetre. (36–49)

A harmadik negyedet Pipiras triplája nyitotta, de Eilingsfeld két gyors zsákolással válaszolt. A paksi csapat továbbra is magabiztosan játszott, Benke triplája után pedig már húsz ponttal vezetett. A Körmend egy 9–0-s szériával próbált visszakapaszkodni, de Eilingsfeld támadólepattanó utáni kosarával ismét stabilizálta előnyét az ASE. A játékrész végére 59–68-as állás alakult ki.
A záró negyedben a hazaiak próbálták csökkenteni hátrányukat, ám Eilingsfeld, Benke, Lockett és Oduro pontjaival az ASE tovább növelte előnyét. Forray Gábor időkérése sem tudta megtörni a vendégek lendületét, akik továbbra is keményen és koncentráltan kosárlabdáztak.
A paksiak végig kontroll alatt tartották a mérkőzést, és megérdemelten arattak 95–81-es idegenbeli győzelmet a kupaezüstérmes otthonában.

Forrás / Fotó: ASE





