A gazdasági és energetikai miniszter kedden Bertalan Zsoltot nevezte ki az MVM Zrt. vezérigazgatójának – jelentette be Kapitány István közösségi oldalán, miután felmentette a korábbi vezérigazgatót, Mátrai Károlyt.

Ahogy portálunk tegnap beszámolt róla, a gazdasági és energetikai miniszter július 7-én felmentette Mátrai Károlyt, az MVM vezérigazgatóját, valamint Czepek Gábort, az igazgatóság elnökét.
KAPCSOLÓDÓ: Kapitány István felmentette az MVM vezérigazgatóját
Kapitány István ezután a közösségi oldalán megosztott bejegyzésében azt írta, hogy a nemzeti energetikai holding vezérigazgatói feladatait a jövőben Bertalan Zsolt látja el, aki több mint 25 éves energetikai és jelentős felsővezetői tapasztalattal rendelkezik.
„Meggyőződésem, hogy felkészülten és felelősséggel tudja vezetni az MVM Csoportot az előttünk álló időszakban. Tőle transzparens, költséghatékony és jövőbe mutató szakmai munkát várok el, különös tekintettel az ellátásbiztonság erősítésére, az energetikai fejlesztések felgyorsítására és a tiszta energiára való átállás támogatására”
– fogalmazott a tárcavezető a kinevezést illetően.
A Portfólió értesülései szerint Pavlik Lívia, Benczédi Balázs és Barlai Róbert is távozik az MVM igazgatóságából.


Forrás: MTI / Portfólió / Kiemelt fotó: Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség













