,

Kétnapos programmal zárult a kistermelőket támogató ARCCHAD projekt

tolnamegyeihirek.hu - Kétnapos programmal zárult a kistermelőket támogató ARCCHAD projekt

Az ARCCHAD projekt (HUSRB/23R/11/008) két éven át olyan innovatív megoldások fejlesztésén dolgozott, amelyek segítik a kisléptékű termelőket a klímaváltozás kihívásaihoz való alkalmazkodásban. A projekt eredményeit és tapasztalatait egy kétnapos záró rendezvénysorozaton mutatták be.

tolnamegyeihirek.hu - Kétnapos programmal zárult a kistermelőket támogató ARCCHAD projekt

Május 19-én a szerbiai mintafarmok nyílt napján a résztvevők két különböző gazdaságon keresztül ismerhették meg az ARCCHAD projekt által támogatott jó gyakorlatokat és fenntartható gazdálkodási megoldásokat. Délelőtt Bernát László méhész várta az érdeklődőket Velebiten, a „Ćemer” Tájházban, ahol a méhészet, a méhészeti termékek és az apiterápia álltak a szakmai program középpontjában. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a vajdasági méhészet aktuális helyzetébe, a helyi termékek feldolgozásának és értékesítésének lehetőségeibe, emellett mézkóstolón, élményméhészeti bemutatón és gazdaságlátogatáson is részt vehettek.

A program délután Kenyeres Emil kecskefarmján folytatódott Kispiacon, ahol a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és a fenntartható kisgazdasági működés kérdései kerültek fókuszba. Az előadások és szakmai beszélgetések a helyi élelmiszerek értékére, a sajt- és bortermelés hagyományaira, a termelői élelmiszerek minőségére, valamint a fogyasztói bizalom szerepére hívták fel a figyelmet. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a helyi termékek sikerének egyik alapja a termelők és vásárlók közötti közvetlen kapcsolat, amely erősíti a bizalmat, a tudatos fogyasztást és a fenntartható helyi élelmiszerrendszerek fejlődését. A gazdaságbemutatóval és termékkóstolóval záruló esemény lehetőséget teremtett a tapasztalatcserére, az új szakmai kapcsolatok kialakítására és a jógyakorlatok megismerésére.

Az ARCCHAD projekt partnerei az Interreg VI-A IPA Magyarország–Szerbia Program Közös Titkárságának munkatársaival az ARCCHAD projekt zárórendezvényén - Zenta, 2026.05.20.
Az ARCCHAD projekt partnerei az Interreg VI-A IPA Magyarország–Szerbia Program Közös
Titkárságának munkatársaival az ARCCHAD projekt zárórendezvényén – Zenta, 2026.05.20
.


A projekt zárókonferenciáját május 20-án Zentán rendezték meg a MATE – Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központjában. Az esemény méltó alkalmat teremtett a két év alatt elért eredmények és a magyar–szerb együttműködés tapasztalatainak összegzésére. A rendezvényen a projektpartnerek, szakértők, kistermelők és intézményi szereplők meghívott vendégek társaságában közösen tekintettek vissza arra a munkára, amely a kisléptékű termelők klímaadaptációját, innovációs képességét és együttműködéseit támogatta. A projekt kisfilmjei betekintést nyújtottak a megvalósítás hétköznapjaiba is. A szakmai előadások a klímaváltozás, a vízgazdálkodás, a meteorológiai adatok gyakorlati alkalmazásáról és az agrárium digitalizációja terén megfogalmazott jó gyakorlatokról nyújtottak ismereteket.

A kiállítótérben az ARCCHAD kiadványai, innovatív agrodigitalizációs eszközei és a négy mintafarm bemutató asztalai kaptak helyet, míg a helyi termékek kóstolója lehetőséget teremtett a kapcsolatépítésre és a kötetlen szakmai eszmecserére. Érdekességként megtekinthető volt a tavaly novemberben Magyarországon megrendezett REL (Rövid Ellátási Lánc) Expon készült vizuális jegyzet, valamint az eredményeket bemutató fotókiállítás is.

A zárókonferencia összegzést adott az ARCCHAD projekt eredményeiről is, a határon átnyúló együttműködés keretében szerteágazó és értékteremtő szakmai program valósulhatott meg.

 A projektpartnerek szakértők bevonásával átfogó kutatásokat végeztek a magyar–szerb határtérség helyi élelmiszerrendszereiről, a kistermelők fejlesztési igényeiről és a klímaváltozás hatásairól. Elkészült egy több mint 220 oldalas katalógus, amely összegyűjti és bemutatja a kistermelők számára elérhető innovatív, környezetbarát és agrodigitalizációs megoldásokat.

Kenyeres Emil, kecsketenyésztő és sajtkészítő biotermelő, az ARCCHAD projekt egyik szerbiai mintafarmjának termelőjeként mutatja be termékeit az ARCCHAD projekt záróeseményén – Zenta, 2026.05.20.
Kenyeres Emil, kecsketenyésztő és sajtkészítő biotermelő, az ARCCHAD projekt egyik szerbiai
mintafarmjának termelőjeként mutatja be termékeit az ARCCHAD projekt záróeseményén – Zenta,
2026.05.20.

A projekt egyik legfontosabb eredménye a négy mintafarm fejlesztése volt két magyarországi és kétszerbiai gazdaság részvételével. A közös tervezésre épülő fejlesztési folyamat során olyan gyakorlati megoldások kerültek bevezetésre, amelyek hozzájárulnak a gazdaságok ellenállóképességének növeléséhez, a fenntartható működéshez és a helyi közösségek erősítéséhez.

Az ARCCHAD kiemelt hangsúlyt fektetett a tudásátadásra és a szemléletformálásra. Magyarországon hatmodulos, személyes és online jelenléttel közösség által támogatott mezőgazdálkodási (CSA) képzési program fejlesztése és próba oktatása valósult meg, amely új együttműködési lehetőségeket mutatott be a termelők és fogyasztók számára.

Emellett számos szakmai workshop és gyakorlatorientált képzés foglalkozott a klímaadaptációval, az agrodigitalizációval, a rövid ellátási láncok fejlesztésével, a termelői marketinggel, a kommunikációval, a fotózás szerepével, valamint a kistermelőket érintő adózási és szabályozási kérdésekkel. A közösségi mezőgazdálkodás jó gyakorlatainak és innovatív megközelítéseinek népszerűsítésére 16 különböző formátumú online tartalom készült, amelyek sikeresen jutottak el széles szakmai és lakossági célcsoportokhoz is.

A projekt keretében az élménygazda képzés tíz új moduljának fejlesztése valósult meg, mely támogatta a gazdaságokban történő látogatófogadás, az élményalapú szolgáltatásfejlesztés, a történetmesélés, a közösségépítés és a marketing területein szerezhető gyakorlati tudáselsajátítást, segítve a gazdaságokat abban, hogy termelőhelyként és élményhelyszínként egyaránt sikeresen működhessenek.

A projekt partnerek több módszertani kiadványt és gyakorlati útmutatót is kidolgoztak. Elkészült a termelő és éttermek közötti együttműködések kialakítását támogató kézikönyv, a bevásárló közösségek szervezését bemutató útmutató, valamint a szociális farmok létrehozását és működtetését segítő módszertani anyag. A projekt során létrehozott online tudásmegosztó platform biztosítja, hogy a tanulmányok, képzési anyagok, kézikönyvek és jó gyakorlatok a projekt lezárását követően is egy helyen elérhetőek legyenek.

Csoportkép – projekt partnerek, szakértők és résztvevők az ARCCHAD projekt mintafarm nyílt napon – Velebit, 2026.05.19.
Csoportkép – projekt partnerek, szakértők és résztvevők az ARCCHAD projekt mintafarm nyílt napon
– Velebit, 2026.05.19.


A nemzetközi tapasztalatcsere szintén meghatározó eleme volt az együttműködésnek. A résztvevők tanulmányutat tettek Ausztriában, az AB HOF szakkiállításon, ahol megismerhették az osztrák rövid ellátási láncok és helyi élelmiszer-rendszerek sikeres gyakorlatait. A projekt egyik kiemelkedő eseménye, a REL (Rövid Ellátási Lánc) Expo és nemzetközi konferencia több száz látogatót, szakembert és termelőt hozott össze, lehetőséget teremtve a kapcsolatépítésre, a tudásmegosztásra és az innovatív megoldások bemutatására.

Az ARCCHAD projekt bebizonyította, hogy a határon átnyúló szakmai együttműködés, a tudásmegosztás és a közös fejlesztések képesek kézzelfogható eredményeket létrehozni a kisléptékű termelők számára. A létrejött innovatív megoldások és szakmai kapcsolatok a projekt lezárását követően is hozzájárulnak a magyar és szerbiai vidéki térségek fenntartható fejlődéséhez és a klímaváltozással szembeni alkalmazkodóképesség erősítéséhez.

 A záróesemények szakmaisága és az együttműködés jó hangulata érzékeltették, hogy az ARCCHAD projekt a megvalósítási időszakon túlmutató, aktív szakmai közösséget és hosszú távú magyar–szerb együttműködést hozott létre.

A megvalósítást a KDMFÜ Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. vezette, konzorciumi együttműködésben a Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesületével, a Zentai Kertészek Egyesülettel és az Újvidéki Üzleti Akadémia Egyetemmel 2024. május 1. és 2026. május 31. között.

Projekt teljes költségvetése 323.378,00 EUR volt, melyből az Európai Uniós hozzájárulás 274.871,30 EUR-t tett ki.

tolnamegyeihirek.hu - Kétnapos programmal zárult a kistermelőket támogató ARCCHAD projekt

Forrás / Fotó: KDMFÜ Nonprofit Kft.

tolnamegyeihirek.hu - Kétnapos programmal zárult a kistermelőket támogató ARCCHAD projekt