Kikapott a KSC a franciáktól

EuroLiga mérkőzést játszott tegnap este az Atomerőmű KSC Szekszárd.

Az NB-1-es női kosárlabdacsapat az EuroLiga Alapszakaszának 12. fordulójában a francia Tango Bourges együttesével csapott össze a Szekszárdi Sportcsarnokban. A mérkőzés végig igen kiegyenlített volt, a két csapat fej-fej mellett haladt a meccsen. Az első negyedet egy ponttal 20-19-re nyerte a Szekszárd, majd a második és a harmadik negyed is 15-15-ös döntetlennel zárult. A hajrában végül a franciák felül tudtak kerekedni a hazai együttesen 28-11-re, így a mérkőzést is a Bourges tudta nyerni 77-61-re. A meccset követően a KSC továbbra is az A-csoport hatodik helyén áll a tabellán, a francia gárda pedig az ötödik a csoportban. A legeredményesebb szekszárdi játékos Sydney Wallace lett, aki 16 pontot, 3 lepattanót és 1 gólpasszt szerzett a KSC-nek.

tolnamegyeihirek.hu - Kikapott a KSC a franciáktól

A mérkőzést Djokics Zseljko, a KSC vezetőedzője is értékelte: „Azt reméltem, hogy az Olympiakosz elleni vereség után változás áll be a játékunkban, de nem vártam ekkora fordulatot. Kilenc percig tizenöt ponton tartottuk a Szuperkupa-győztest, a következő két negyedben pedig csak tizenöt-tizenöt pontot engedtünk neki. Jól védekeztünk, de nem volt olyan hosszú kispadunk, hogy végig bírtuk volna a nyomást. Huszonegy eladott labdával nehéz meccset nyerni, a lepattanócsata megnyerésének viszont örülök, és összességében elégedett vagyok.”

Forrás / Fotó: KSC