,

Köszönetet mondott a búcsúzó képviselőknek a NAK Tolna vármegyei elnöke

- Köszönetet mondott a búcsúzó képviselőknek a NAK Tolna vármegyei elnöke

Közösségi oldalán köszönte meg a búcsúzó helyi országgyűlési képviselők tevékenységét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tolna Vármegyei Szervezetének elnöke. Vendégh Edit köszöntötte az új képviselőket is.

- Köszönetet mondott a búcsúzó képviselőknek a NAK Tolna vármegyei elnöke

Vendégh Edit, a NAK Tolna Vármegyei Szervezetének elnöke Facebook-bejegyzésben mondott köszönetet a búcsúzó vármegyei országgyűlési képviselőknek, miután – mint ismeretes – Tolna vármegye mindhárom választókerületében új országgyűlési képviselők kezdik meg munkájukat.

Úgy fogalmazott:

„A NAK Tolna vármegyei elnökeként szeretném megköszönni a búcsúzó országgyűlési képviselők elmúlt években végzett tevékenységét! Külön köszönet illeti őket mindazért az erőfeszítésért, amelyet a helyi gazdákért, a mezőgazdaságért, élelmiszeriparért és a vidéki közösségek megerősítéséért tettek.” – írta posztjában Vendégh Edit.

A NAK vármegyei elnöke hozzátette, számítanak az újonnan megválasztott képviselők munkájára, mellyel támogatják a helyi gazdálkodókat.

Egyúttal köszöntöm az újonnan megválasztott országgyűlési képviselőket, és sok sikert kívánok a munkájukhoz! Nagy felelősség és lehetőség is egyben Tolna vármegye képviselete, számítunk elkötelezett, a térségben élők és a gazdálkodók szempontjait szem előtt tartó munkájukra.” – zárta bejegyzését Vendégh Edit.

- Köszönetet mondott a búcsúzó képviselőknek a NAK Tolna vármegyei elnöke

Forrás: Facebook / Fotó: Vendégh Edit

- Köszönetet mondott a búcsúzó képviselőknek a NAK Tolna vármegyei elnöke