A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Kórus szombati hangversenye és a vasárnapi II. Dunamenti Sültkolbász Fesztivál is a közösségépítés jegyében telt, amelyen több mint 700 résztvevő fordult meg.

Zsikó Zoltán, a Tolna vármegyei önkormányzat alelnöke szombaton a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Kórus hangversenyének vendégeit köszöntötte.

Beszédében a zene lélek- és közösségépítő erejét emelte ki, amely összeköti és erősíti a résztvevőket.

Vasárnap már a II. Dunamenti Sültkolbász Fesztiválra látogatott, amelyen több mint 700 regisztrált résztvevő fordult meg a Piac téren. Idén is számos csapat és baráti társaság vett részt, így az esemény már hagyományos, civil közösségi találkozóként is számon tartható.

„Nem csak szekszárdiak, hanem a környékbeli települések lakói, hagyományőrző egyesületek, intézmények, iskolák és vállalkozások is örömmel csatlakoznak,” –
mondta Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere.
Hozzátette, hogy az esemény ereje reményt adhat arra, hogy a térség a következő években újra közös célokat tűzzön ki, és élhető otthont biztosítson mindenkinek.

A polgármester szerint ez az összefogás még csak a kezdet, és ha az esemény kinövi a jelenlegi helyszínt, új lehetőségeket keresnek majd.
„A polgármesteri hivatal csapatával és barátainkkal igazán finom sültkolbászt készítettünk, hagyományos recept alapján és persze ‘titkos’ összetevőkkel,” tette hozzá.

Forrás / Fotó: Facebook ( Berlinger Attila, Tona Vármegye Önkormányzata )