A bonyhádi önkormányzat hivatalos sajtótájékoztatót adott ki a napok óta közszájon forgó ügyről, ami a közvilágítás kérdését érinti. A vita ezentúl a bíróság és hatóságok előtt folyik, amiről a település folyamatosan tájékoztatja lakóit.

A tájékoztató mindenek előtt kiemelte, hogy Bonyhád Város Önkormányzata mindent megtesz a közvilágítás folyamatosságáért a PS Project Kft.-vel fennálló jogvita ellenére. Ezután az Önkormányzat némi áttekintést adott a kialakult vita hátteréről.
A PS Project Kft. 2026. október 14-én közleményt osztott meg a bonyhádi közvilágítás kikapcsolásáról, amiről a városvezetés azt állítja, hogy több lényeges ponton nem felel meg a valóságnak, állításai valótlanok és egyoldalúak. Az Önkormányzat visszautasítja a vállalkozó eljárását, és hangsúlyozza: a két fél közötti elszámolási vita ellenére a városvezetés minden rendelkezésére álló eszközzel azon dolgozik, hogy a lakosságot érintő közszolgáltatás folyamatos és zavartalan legyen.
Az Önkormányzat határozott álláspontja szerint szerződésszegést nem követett el, ezért a szolgáltatás egyoldalú leállítását és a szerződés felmondását jogellenesnek és megalapozatlannak tartja. A felek között a szerződés szerinti díjak számításáról szakmai és jogi vita alakult ki, amelynek feltárása és eldöntése a bíróságok és egyéb hatóságok feladata.
KAPCSOLÓDÓ: Sötétbe borult Bonyhád, nem született egyezség a város és az üzemeltető között
Az Önkormányzat a vállalkozót több alkalommal felhívta arra, hogy vitatott követeléseit a törvényes úton, bíróság előtt érvényesítse, valamint tegyen eleget számlakiállítási kötelezettségének annak érdekében, hogy az esedékes díjakat az Önkormányzat megfizethesse.
A sajtóközlemény állítja, hogy a városvezetés írásban többször jelezte, hogy a nem vitatott díjrészeket kész haladéktalanul kifizetni. A PS Project Kft. azonban jelenleg lassan egy éve nem állított ki számlát az elvégzett szolgáltatásról, így a kifizetésnek a hatályos jogszabályok szerinti alapvető feltétele hiányzik. Számla hiányában az Önkormányzat jogszerűen nem indíthat utalást.
„A település vezetése az egyeztetések során partnerként végig rendelkezésre állt, és több, jogszabályoknak megfelelő egyezségi javaslatot tett a megfelelő elszámolás érdekében. A 2026. szeptemberi tárgyalásokon egyezség nem jött létre. A PS Project Kft. kikapcsolási értesítését az Önkormányzat érdemben, írásban vitatta és megtette a szükséges hatósági és elosztói lépéseket a kikapcsolás megelőzése érdekében”
– áll a város közleményében.
CIKKAJÁNLÓ: Lakossági fórumot tartanak Bonyhádon a településkép védelméről
A városvezetés mélyen sajnálatosnak tartja, hogy a vállalkozó a megfelelő jogi eszközök helyett a lakosságot közvetlenül sújtó módon, a közszolgáltatás korlátozásával, valamint félrevezető közleményekkel próbál meg nyomást gyakorolni az Önkormányzatra a jogvita során.
A lakosság védelme és a folyamatos közszolgáltatás biztosítása érdekében az Önkormányzat azonnali lépéseket tett: leállíttatta a PS Project Kft. által elrendelt, a közvilágítási lámpatesteken végzett leszerelési munkákat, megkereste az illetékes hatóságokat, valamint az elosztói engedélyest (áramszolgáltatót), annak érekében, hogy a közvilágítás a lehető legrövidebb időn belül hiánytalanul helyreálljon.
Ezzel párhuzamosan a város megteszi a szükséges jogi intézkedéseket annak érdekében, hogy a jövőben Bonyhád közvilágítását és a polgárok biztonságát egyoldalú, önkényes vállalkozói döntések ne veszélyeztethessék. A jogvita további részleteit az Önkormányzat a bíróságok és hatóságok előtt kívánja tisztázni.


Forrás: Bonyhád Város Önkormányzata / Kiemelt fotó: Élőépítészet













