A közterületi fákat rendszeresen metszik az áramszolgáltató által megbízott cég szakemberei annak érdekében, hogy a vonatkozó szabályoknak megfelelő biztonsági védőtávolságot biztosíthassák a fák és az elektromos vezetékek között. A metszést végző dolgozók azonban a szükségesnél jóval kisebbre vágták vissza a város közterületi fáinak nagy részét, így azok elveszítették funkciójukat. Torma József polgármester a közvagyonban tett szándékos károkozásért feljelentette a munkálatokat végző céget a rendőrségen.

-Már korábban is rengeteg probléma volt a közterületi fák metszésével, de most eljutottunk egy pontra, ahonnan nincs tovább – kezdte gondolatait portálunknak nyilatkozva Torma József, Simontornya polgármestere. A szolgáltató alvállalkozójának dolgozói a napokban végezték el a közterületi fák metszését a településen annak érdekében, hogy biztosítani tudják a szükséges védőtávolságot a fák és az elektromos légkábelek között. A probléma viszont az, hogy a szükségesnél jóval kisebbre vágták vissza a fákat. Köztük a Szent István Király utca 15 éves hársfáit is.
Torma József úgy fogalmazott, hogy barbár módon, teljesen szakmaiatlanul megcsonkították a város fáit a vállalkozó emberei.
-A vonatkozó törvényi háttér meghatározza, hogy a különböző elektromos légkábeleknek mekkora védőtávolságot kell hagyni – folytatta a polgármester. – Ez a Szent István Király utca esetében azt jelenti, hogy az 1 kilovoltos kábeleknek 1 méteres védőtávolságot kell hagyni a szabályok szerint – tette hozzá Torma József.

Ezzel szemben a munkálatokat elvégző dolgozók – teljesen szükségtelenül – a mintegy 7,5 méteres magasságban futó elektromos légkábelek alatti fákat 3 méteres magasságig vágták vissza, megcsonkítva ezzel a teljesen egészséges, 15 éves hársfákat.
-Épp a Pedagógus napi rendezvényen voltam, amikor az egyik kollégám kétségbeesetten rohant oda hozzám, hogy elmondja, mit műveltek a fákkal a fő utcán – folytatta Torma József. -Bár alig 100 méterre voltam az esettől, mégis mire kiértem, addigra barbár módon az összes fát megcsonkították a munkások – részletezte a településvezető.
-A dolog hátterében az lehetett, hogy a teleszkópos vágóeszközzel dolgozó munkásnak ez volt a kényelmes, mert így ahelyett, hogy egy kosaras autóból normális magasságban vágták volna le az ágakat, ezt a földön állva végezték el – mondta el Torma József.

Az ügy a polgármester elmondása alapján óriási botrányt keltett Simontornyán, rengeteg panasz érkezett az önkormányzathoz. A városvezető pedig megtette a szükséges jogi lépéseket.
-Azt gondolom, hogy a cég most átlépett egy határt, így rendőrségi feljelentést tettem – mondta Torma József.
Hozzátette, ezek a közterületi fák teljesen elveszítették funkcióikat, és várhatóan nem is fogják túlélni a barbár beavatkozást. A polgármester szerint a vállalkozó emberei komoly kárt okoztak a közvagyonban.
A helyzetet súlyosítja, hogy a munkások nyáron, a fák vegetációs időszakának a közepén végezték el a munkálatokat. A metszéseket tavasszal vagy ősszel kell elvégezni – mondta Torma József.
A polgármester elmondta, a rendőrségi nyomozás során szakértők bevonását fogja kérni, hogy állapítsák meg a vállalkozó emberei által okozott kár mértékét.

A fák esetleges későbbi pótlásával kapcsolatosan Torma József elmondta, hatalmas munka lesz a fák kivágása, ugyanis fel kell hozzá bontani a térköves járdát, amely alatt közművek is futnak. Ki kell marni a megmaradt tuskókat, a gyökérzetet pedig teljesen el kell majd távolítani.
-Nagyon remélem, hogy ez az ügy precedensértékű lesz, ugyanis tudtommal nagyon sok településen vannak hasonló problémák – zárta gondolatait Simontornya polgármestere.

Fotó: Facebook, Simontornya Város Önkormányzata