Megkezdte a felkészülést a Paksi FC

tolnamegyeihirek.hu - Megkezdte a felkészülést a Paksi FC

Mindössze három hét telt el az előző bajnoki szezon zárása óta, a paksi NB I-es futballcsapat hétfőn már meg is kezdte a felkészülési időszakot. A szezon első edzését megelőzően Bognár György, a Paks vezetőedzője nyilatkozott a klub weboldalán a következő időszakkal kapcsolatosan.

tolnamegyeihirek.hu - Megkezdte a felkészülést a Paksi FC

A szurkolók szinte még fel sem ocsúdtak az örömmámorból, hiszen mindössze három hét telt el azóta, hogy a Paksi FC ismét megszerezte a bajnoki bronzérmet, valamint épphogy csak egy kicsivel előtte megvédte címét a MOL Magyar Kupában is.

Hétfőn már a paksi gárda meg is kezdte a felkészülést a következő szezonra, ezzel kapcsolatosan pedig Bognár György is megszólalt a klub weboldalán.

„A nyári pihenő után nem akkora probléma a regenerálódás, mert nem otthon fekszenek a játékosok, jönnek-mennek, nem épülnek úgy le, nincs annyi töltött káposzta, mint karácsonykor. Ez a három hét pihenő inkább mentálisan kellett a csapatnak, hogy tiszta fejjel mehessünk neki a következő szezonnak. Az első hét még rá fog menni a keret kialakítására, ez egészen biztos. Az Európa-liga-selejtező már egy nagyon komoly szint, de szerencsénk van, hogy ebben a versenykiírásban, ha kiesel, a Konferencialigában folytathatod… A három és fél hét felkészülés után, mondhatni tétmeccs nélkül csapunk bele a selejtezőkbe, nem lesz könnyű, de nem azt nézzük, hogy mi a probléma, hanem azt, hogy mi a megoldás. Teljesen mindegy, hogy a sorsolás során milyen csapatot kapunk, úgy fogjuk lejátszani a kétmeccses párharcot, hogy nyertesként akarunk kijönni belőle. Ami az NBI-et illeti, úgy gondolom, a csapatunk játékerejét nézve, ha az ötödik-hetedik helynél nem szerepelnénk rosszabbul, az egy alap célkitűzésnek rendben lenne. Az, hogy ennél mennyivel lesz jobb, illetve hogy a MOL Magyar Kupában hogyan szereplünk majd, az úgyis menet közben derül ki. A keretünk nagyjából egyben van, persze lehet még benne változás, de az a mag, ami évek óta együtt van, ebben az évben is eredményes lehet” – nyilatkozott a szezon első edzését megelőzően Bognár György.

A szezon kezdetéig van még idő, azonban a felkészülési, illetve az átigazolási időszak hozhat még sok érdekességet a Paksnak.

tolnamegyeihirek.hu - Megkezdte a felkészülést a Paksi FC

Az OTP Bank Liga menetrendje hétfőn már el is készült, az időpontokat az MLSZ már közzé is tette.

Ez alapján a PFC a Győr ellen kezdheti majd a bajnoki menetelést július végén.

A Paksi FC teljes bajnoki menetrendje az alábbiak szerint alakul:

1.forduló: 2025.07.26.
PAKSI FC – ETO FC Győr

2.forduló: 2025.08.02.
Kisvárda Master Good – PAKSI FC

3.forduló: 2025.08.09.
Újpest FC – PAKSI FC

4.forduló: 2025.08.16.
PAKSI FC – ZTE FC

5.forduló: 2025.08.23.
MTK Budapest – PAKSI FC

6.forduló: 2025.08.30.
PAKSI FC – Kolorcity Kazincbarcika SC

7.forduló: 2025.09.20.
Nyíregyháza Spartacus FC – PAKSI FC

8.forduló: 2025.09.27.
PAKSI FC – Puskás Akadémia FC

9.forduló: 2025.10.04.
Ferencvárosi TC – PAKSI FC

10.forduló: 2025.10.18.
PAKSI FC – DVSC

11.forduló: 2025.10.25.
DVTK – PAKSI FC

12.forduló: 2025.11.01.
ETO FC Győr – PAKSI FC

13.forduló: 2025.11.08.
PAKSI FC – Kisvárda Master Good

14.forduló: 2025.11.22.
PAKSI FC – Újpest FC

15.forduló: 2025.11.29.
ZTE FC – PAKSI FC

16.forduló: 2025.12.06.
PAKSI FC – MTK Budapest

17.forduló: 2025.12.13.
Kolorcity Kazincbarcika SC – PAKSI FC

18.forduló: 2025.12.20.
PAKSI FC – Nyíregyháza Spartacus FC

19.forduló: 2026.01.24.
Puskás Akadémia FC – PAKSI FC

20.forduló: 2026.01.31.
PAKSI FC – Ferencvárosi TC

21.forduló: 2026.02.07.
DVSC – PAKSI FC

22.forduló: 2026.02.14.
PAKSI FC – DVTK

23.forduló: 2026.02.21.
PAKSI FC – ETO FC Győr

24.forduló: 2026.02.28.
Kisvárda Master Good – PAKSI FC

25.forduló: 2026.03.07.
Újpest FC – PAKSI FC

26.forduló: 2026.03.14.
PAKSI FC – ZTE FC

27.forduló: 2026.03.21.
MTK Budapest – PAKSI FC

28.forduló: 2026.04.04.
PAKSI FC – Kolorcity Kazincbarcika SC

29.forduló: 2026.04.11.
Nyíregyháza Spartacus FC – PAKSI FC

30.forduló: 2026.04.18.
PAKSI FC – Puskás Akadémia FC

31.forduló: 2026.04.25.
Ferencvárosi TC – PAKSI FC

32.forduló: 2026.05.02.
PAKSI FC – DVSC

33.forduló: 2026.05.16.
DVTK – PAKSI FC

tolnamegyeihirek.hu - Megkezdte a felkészülést a Paksi FC

Forrás / Fotó: PFC