
A Magyar Labdarúgó Szövetség ( MLSZ ) közzétette az OTP Bank Liga 25-27. fordulójának és a Magyar Kupa negyeddöntőinek pontos programját. Ebben az időpontokban láthatják a PFC-t játszani!

A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a 2024/2025-ös OTP Bank Liga menetrend 25-27. fordulójának pontos kezdési idejét.
de mint, már említettük, folyamatosan követni tudjátok az OTP Bank Liga mérkőzés időpontjait!
KAPCSOLÓDÓ
Az OTP Bank Liga bajnoki menetrend szerint, két alkalommal idegenben, közte egyszer hazai környezetben lép pályára a Paksi FC.
Először Zalaegerszegre látogat a paksi csapat, majd a Nyíregyháza érkezik Paksra és az MTK-nál lépnek idegen pályára.

A 2024/2025-ös MOL Magyar Kupa évadjából már három fordulót győzelemmel sikerült teljesíteni a csapatnak.
Az első körben Mezőörsön kezdték: ahol 3-0-s győzelemmel léphettek tovább.
Október végén a Budapest Honvéd otthonában 5-1-es végeredménnyel vívta ki a csapat a legjobb tizenhat között a helyét.
Februárban pedig Mezőkövesden arattak 3-0-s sikert a nyolcaddöntőben.
A honi labdarúgás kupasorozata április legelején a negyeddöntőkkel folytatódik, melyben a másodosztályú Kisvárdához látogat a csapat címvédőként.
Itt a Magyar Kupa pontos mérkőzéskiírása:
MOL Magyar Kupa, 6. forduló
2025.04.02., 17:00
Kisvárda Master Good (NBII.) – PAKSI FC
Kisvárda, Kisvárdai Várkerti Stadion

Forrás / Fotó: Paksi FC