Megvert két embert a bogyiszlói férfi

A tolnai rendőrök őrizetbe vették azt a 44 éves bogyiszlói férfit, aki minden előzmény nélkül ismerőseit bántalmazta. Mindketten súlyosan megsérültek.

Bejelentés érkezett a Tolnai Rendőrőrsre szeptember 6-án arról, hogy Bogyiszlón saját otthonában egy férfit és nőismerősét egy helyi lakos előző este megvert. A rendőrök a helyszínen végzett adatgyűjtés során megállapították, hogy 5-én este egy 44 éves helyi férfi bement a település egyik házába, ahol előbb ellökte, majd oldalba rúgta az ott tartózkodó 52 éves nőt, majd a másik sértetthez – egy 55 éves férfihoz – lépett, akit ütlegelni kezdett. Ő olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállították. A megrugdosott nő, szintén súlyos sérüléseket szenvedett.

A nyomozók a 44 éves bogyiszlói férfit elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt. A nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására is. A bántalmazó korábban börtönben is volt hasonló erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt, és jelenleg is van ellene folyamatban büntetőeljárás.

A bizonyítási eljárás során kiderült, hogy a bántalmazást a gyanúsított 48 éves barátnője is végignézte, és semmit nem tett annak érdekében, hogy a verést megakadályozza. A nyomozók ezért őt is gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás / Fotó: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság